Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Zombor Béla: Tehetek mást?; Csendélet; "Éjebb éjszaka nem szakadhat ránk"; Teréz anya (versek)
Túléltem. De mily költőietlen közhely ez a szó! Csupán a semmim szaporodik vele a nincsben, s azért magam vagyok kárhoztatható. S ha meggondolom: bizony nem spirálként rugózom az Égre fel, de Körként körözök - olykor csó'röló' vércseként! És Kör itt ez a gömbbé fölfújt Földgolyó - a Világ meg vétkeimmel átitatott szép hurok...- S amíg ez a KÖR-MENET hamarosan véget nem ér, tehetek mást? Tapsolok. (1997.) Csendélet Felfelé törekvő tujákat imbolyogtat a zöldes színű szél, Szegfűszeg-illatú almaszeletek édesülnek a kék fazékban, mézes-üveg meg piros-nyelű kés a műanyag abroszos asztalon, sötétbarnává aszalódott gyógytea az alumínium-kanna fenekén, alig használt Radex a „teve-van-egy-pupú” hamutartó, meg a mattfehér gázöngyújtó fedezékében - Tán a papírokkal teli fiókot volna hasznos felgyújtani a sok-sok ezer egymáshoz enyvezett betűvel együtt! Mily vígan üszkösödne el a bennük feketéllő üszők, egy múlttal befalazott kert sugaras szirmú dáliái, meg a méregerős pirospaprikát csemegéző patkányok, s a vidoran tornázó bolhák egy alsóing porondján - az az örökösnek vélt szaltó mortálé két köröm között, és a könnyek zátonya egy májfoltos kézfej-szigeten. De hát minek ide az a tűz? Könny, Májfolt, Kézfej - sehol.
