Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Tóth Endre: Szent Márton és Sabaria-Szombathely
mára. Van azonban a Dunántúlon egy olyan leletcsoport, melynek több, aranyból vagy ezüstből készített darabja került elő, és amelyek a 4. századi pogány hitvilágba engednek bepillantani. Ezek a Silvanus istennek szentelt feliratos gyűrűk. A felirataik egységesek. A savariai példányra a „votum Silvano” feliratot vésték rá. A többi is hasonló szövegezésű (Oroszvár/Rusovce, Sopron, a Balaton vidéke, Bogád, Alsóhetény, Délkelet-Pannonia). A gyűrűket, amint az a feliratukból megállapítható, fogadalomból készítették. Úgy értelmezhető a viselésük, mint korábban az istenségnek tett fogadalom bizonyítékaként állított kőoltárok kevésbé látványos és szembetűnő, mégis a célnak megfelelő utódai. A diocletianusi üldözések elmúltával a keresztény vallásgyakorlat szabadságának biztosítása után, a kereszténység gyors terjedésével a pogány államvallás összeomlott. A császár kultusz és az ahhoz kapcsolódó szertartások, a hadsereg vallási életének gyakorlata megszűnt, illetve átalakult. Eltűnt az intézményes római államvallás és annak istenvilága. A pogány vallásosság maradványai pedig az egyes emberek hiedelemvilágába szorultak vissza, majd egyre inkább a varázslás, a babonaság szintjére szorítkoztak. Ott viszont - ha átalakulva is - évszázadokon át megőrződtek. A pogány vallásosság olyan területen maradt fenn, ahol a lakosság alapvető igényeit elégítette ki. A nép földműveléssel foglalkozott, megélhetésük alapját a föld terményei jelentették. Ezért legerősebben a földműveléssel és a termékenységgel kapcsolatos hiedelmek éltek tovább. Mindezt elősegítette, hogy a kereszténység hitrendszere és rítusai nélkülöztek minden, az agrár- és termékenység kultuszokkal kapcsolatos vonást. Silvanus isten feltűnése a 4. századi tárgyakon azt bizonyítja, hogy ez az isten mélyen gyökerezett a pan- nóniai lakosság vallásos elképzeléseiben, vagyis az itáliai istennév mögött a helyi őslakosság főistene kereshető. Igazolja, hogy a pogányság új kultuszformákat keresett a 4. században. Miért költöztek Márton szülei Ticinumba (Pavia), majd ismét vissza Sabariába? Nem tudjuk. Mindenesetre Márton, már keresztényként tért visza szülőföldjére. Csak anyját tudta keresztény hitre téríteni, apja pogány maradt. Működésének határt szabott az a körülmény, hogy a 4. században a pannon tartományok voltak a császárok által is időnként támogatott arianizmus központjai. A püspökök többsége arianus volt: néhányan az eretnekség prominens képviselői közé tartoztak. Egyes kutatók lehetségesnek tartják, hogy egyikük Gaius, Savariában volt püspök. Márton nemcsak a pogányság ellenállásába ütközött a térítés folyamán, hanem az arianus papság sem nézte jó szemmel tevékenységét. Az Arius alexandriai papról elnevezett eretnekség volt az egyetlen, az „orthodox”, igaz kereszténységtől eltérő késő ókori felfogások közül, amely politikai jelentőségre jutott, mert egyes császárok pártfogolták. Az arianizmus egyik központja Pannónia volt, mert a 325-ös niceai zsinat után Ariust Pannóniába száműzték, ahol eredményesen állította a maga pártjára a püspökök egy részét. Tanításának lényege a Szentháromság értelmezéssel kapcsolatos: Krisztus isteni származását vitatta. Az ortodox felfogással szemben azt vallotta, hogy a Fiú nem azonos, hanem hasonló lényegű az Atyával. Márton kimagasló személyiségéről, aszkétikus életéről és missziós működéséről Savaria 4-5. századi és népvándorlás kori lakói tudhattak-e? A birodalmi adminisztráció felbomlásával a dunántúli keresztények egyre 1232
