Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Fábián László: Két őszi szonett (versek)
FÁBIÁN LÁSZLÓ Két őszi szonett 1. szivedben mára minden táj kihűlt többé a nyár emléke nem hevíti kitölthetné a sóvárgás az űrt gyakran a köd már azt is beteríti mintha megoldana mindent maga ólálkodik a fagyok évada letarolva a rét ezüst virága köd ül a fűre és bokorra fákra a vágy a bánat ismét szádig ér benne mégis a szavak hervadása és nem gondolnál úgysem semmi másra Fogy egy tavasz majd méltóbban itél ezer virággal újrakoronázza a szív tátongó mélységes sebét 2. kikericsek ezüst lilája fénylik a késó' fényben megérik a rét a pusztulásra póknyál szerteszét a fák hirtelen fölnőnek az égig fölsajdulnak a nyugvó szívsebek jelek derengenek a végtelenből ért is nem is a gyarló ember ebből és hogyha ért is semmit sem tehet ezüst vád lila gyász minden virág az elmúlás hűvös fényű palástja javíthatatlanok már a hibák omlófélben a büszke bástya a küzdőt innét nem űzik tovább de újabb küzdők lépnek ki a pástra
