Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Millecentenáriumi mellékletünk - Vékony Gábor: A Kárpád-medence népi-politikai viszonyai a IX. században
30-30 000 emberből állott, azaz összesen 210 000 volt (nem számítva a tizedeseket, századosokat, stb., de ezeket jobb, ha mi sem számítjuk). Ez a szám ugyancsak az V. István-kori íróra vezethető' vissza (Horváth J. 1954. 361-2), s hasonlóképpen, mint a székelyek esetében, az 1270-re számolt lakosságnak (majdnem pontosan) a tizede. Kézenfekvő' hogy ebben az esetben is egy valós XIII. századi számadatnak a honfoglalás korára való visszavetítésével állunk szemben, mint a székelyek esetében. A tizes arányszám magyarázatát az 1092-es szabolcsi zsinat, az ún. Szent László I. törvénykönyv 40. cikkelye adja: ,A fiút pedig, aki apja házában lakik vagy a szolgát ne számítsák külön, hanem együtt adjanak tizedet a családfővel; az olyan fiáktól azonban vagy szolgáktól, akiknek külön van házuk, szedjenek tizedet mindenük után, amijük van”. Ez a rendelkezés természetes módon alakította ki, hogy a tizedfizetésre kötelezettek olyan együttéló' egységek létrehozására törekedtek, amelyekben gyakorlatilag két család csak egy tizedet fizetett, ahogy adózás esetén máskor is megfigyelhetünk hasonló törekvéseket. Valószínűnek gondolhatjuk tehát, hogy az V. István-kori író egy korabeli dézsmajegyzék alapján állapította meg a honfoglaló magyarok seregének számát, illetőleg az abból ismert adatot vetítette vissza a honfoglalás korára. Ebben az esetben pedig a Magyar Királyság népessége 1270-ben kereken 2 100 000 (természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez a szám több ok miatt korrigálandó). Ennek alapján a következő visszamenőleges népességszámokat kapjuk: 1270: 2 100 000 1241/46: 2 008 800 1241: 2 363 294 1155: 1950 060 1000: 1 431 000 900: 1 172 000 900: 1 378 824 800: 1 123 120 800: 1 403 900 Ez az adatsor további kiegészítéseket kaphat. Az 1150/1-1153/4 között Magyarországon élt Abu-Hámid al-Gamátí a magyarországi városokat, azaz vármegyéket közép-keleti nagyvárosokhoz, Iszfahánhoz, és Bagdadhoz hasonlítja (Lewicki, T. 1938). Ez persze számszerűséget illetően nehezen értékelhető (különösen az Iszfahánra és Bagdadra vonatkozó fantasztikus adatok miatt), mégis figyelmet érdemelnek az Abu-Hámid al-Gamátí által ismert közel- keleti és spanyolországi városok népességszámai: Jeruzsálem - 20 000, Tri- polisz - 20 000, Nisapur - 30^40 000, Toledo - 37 000, Granada (Abu-Hámid születési helye) 26 000, Malaga - 15-20 000, Valencia - 15 500. Ha ezek alapján magasabb középarányossal, tehát 25 000-rel számolunk, akkor arra az eredményre jutunk, hogy al-Garnátí 78 városa a XII. századi közepének Magyarországára vonatkozóan 1 950 000 lakost jelenthet. Nem is igen meglepő, hogy számsorunk Magyarország lakosságára 1155-re az 1950 060 számot adja. Ha közvetve is, ez az adat számsorunk valóságértékét növeli, s egyben arra utal, hogy a népességnövekedés ebben a korban 0,2 %-ának veendő. A Kárpát-medence lakossága tehát a IX. században kerekítve 1 100 000 és 1 400 000 közöt mozgott. Ezt a számot ellenőrizhetjük a VIII-IX. század 1169
