Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Millecentenáriumi mellékletünk - Vékony Gábor: A Kárpád-medence népi-politikai viszonyai a IX. században
településszerkezeti adataiból levonható következtetések alapján. Részletezés nélkül: Eperjes - 156 lakos, Doboz - 240-320 lakos, Szőke Béla Miklós Körösvidéki települési adatai pedig arra mutatnak, hogy egy-egy falu határa 33,64 km2-t tett ki, ezekben a falvakban pedig az előző adatok alapján mintegy 240 lakost számíthatunk (csak összehasonlításként: a X. századi tatabányai településnek 300—360 lakosa volt). Mindeme adatok alapján a népsűrűség — legalábbis az Alföld déli részén 7,13 km2. Az ún. kései avar települési terület mintegy 200 000 km2, az ennek alapján számítható összlakosság pedig 1 426 000. Mint fenti számsorunkból látható, 800-ra a népességet 1 403 900 összeggel számoltunk, most kapott adatunk ettől bő húszezerrel tér el. Természetesen hangsúlyoznunk kell mégegyszer, hogy ez a minimális népességszám, de azt is hangsúlyoznunk kell, hogy egyéb források számbavétele (pl. Notker Balbulus leírásának elemzése) után is hasonló adatokhoz jutunk. A majd másfélmilliós (illetőleg a peremterületek lakosságának számbavételével biztosan másfélmilliós) őslakosságot kell tehát összevetnünk a betelepülő honfoglaló magyarokéval. Mint láttuk, az igazolhatatlan 20 000 lovas alapján ezek maximális száma legfeljebb 80 000 körül lehetne, de valóságosabb szám a megbízhatóbb adatok alapján kapott 20 000 (ha valakinek ez túlságosan alacsonynak tűnne, vegye figyelembe, hogy az Eizinger-jelentés szerint - 1453/54 - a fejenként hadbavonuló kunok hadkötelezettsége 600 fő: Gyárfás I. 1883. 259-60., 629). Akármennyire is presztizsnyelvnek számítanánk a honfoglaló magyarok nyelvét, ilyen népességviszonyok mellett a későbbi nyelvi viszonyokat csak az őslakosság nyelve határozhatja meg. Jegyezzük meg, hogy az Árpád-háziak között a X. században a névadási szokások változásai (nyelvi változásai is) éppen nem arra utalnak, hogy a honfoglaló magyarok nyelve feltétlenül presztizsnyelv lett volna. Ez pedig azt is jelenti, hogy az Árpád-kori nyelvi viszonyok alapján visszakövetkeztethetünk a IX. századi nyelvi viszonyokra is, az Arpád-kor uralkodó Kárpát-medencei nyelve kellett, hogy az uralkodó nyelv legyen a IX. században is. Ez a következtetés visszamenően is érvényesíthető, egészen addig, míg a Kárpát-medence történetében nem találunk egy olyan korszakot, amikor a térség lakossága huzamosabb ideig tartó bevándorlások következtében megváltozik, átalakul. Vagyis a későbbi nyelvi viszonyok alapjaikban legalább az avarkor korai szakaszáig visszakövethetők. Ezek számbavételével természetesen eléggé egyszerű következtetés az, hogy a IX. században (és előtte is) a Kárpát-medence legjelentősebb nyelve a magyar, illetve a magyar előzménye volt. (A tanulmány második, befejező részét novemberi számunkban közöljük.) Folyóiratunk 1997. évi számainak megjelentetéséhez a Nemzeti Kulturális Alap és a József Attila Alapítvány anyagi támogatást nyújt. 1170
