Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10. szám - Szalay Károly: Groteszk és karikatúra a középkori magyar képzőművészetben

Európát, s nemcsak dóiról és nyugatról hanem északról és keletről is behálózzák a kontinenst. A nyugati és déli szellemi központoktól távol tevékenykedő' helyi, provinciális mesterek, megó'rizve saját hagyományaik javát, közös európai műhelyek és elképzelések szerint tevékenykednek. (3)

A groteszk mibenléte

A groteszk megnevezés 15. századvégi, de szellemisége, látásmódja, formakincse jellemzi az egész középkort. A korszakokra tagolódó és változó évezredet a keresztény hit, áhítat, transcendencia, valamint a groteszk borzadás, a karikatúra, és a paródia és a lírai emelkedettség szélsó'séges pólusai határozzák meg. A profán pogány kajánság, a latin-görög életöröm, a szerzetesi aszkézis egymásnak ellentmondva alkot egységet a középkori művészetben.

A groteszk olyan életérzés és látásmód, olyan kifejezés-kultúra, amely végigkíséri az emberiség történetét, s megtalálható egymástól időben és térben is távolesó' kultúrákban. Megkülönböztethetünk archaikus vagy ó's- és ókori, primitív vagy törzsi, középkori vagyis román, gótikus, reneszánsz, újkori vagyis barokk és romantikus s végül modernkori groteszket. Minden kornak különböző' az eszménye és a „formaépítés módszere”, (4), más a groteszket alkotó elemek aránya a groteszk alapvető' karakterén belül. Az emberiség története a szorongások, a rettegések, a démonikus erőkkel fenyegető' gonosz elleni küzdelem sorozata. Ezt fogalmazta meg minden kor a maga groteszk művészetében. Az ó'si kultúrák rémisztő' álarcaiban, a vízköpő szörnyekben, Bosch szürrealisztikus szörnyeiben, korunk abszurd vízióiban. A középkori keresztény groteszkben továbbél az ó'si pogány félelem, új tartalmat kapva. A gonosz, a démon rontó hatalma helyett a bűn és bűnhődés, az elkárhozás a félelem oka. De itt is a gonosz vagyis a sárkány vagyis az ördög vagyis a torz lények leképezésével, formába fogalmazásával a tőlük való szabadulást teszi lehetővé. A groteszk szerepe ezzel ugyanaz mint a megszabadító komikumé, szatíráé.

Schlegel az „emberi képzelet ősi formáját”, a különnemű valóságelemek szeszélyes keveredését, a világ rendjének fölborulását, az alkotó képzelet féktelen szabadságát látja benne. Léveque szerint lényege az „irregulier”, a végletesen szabályellenes, Vischer szerint mitológiai (misztikus?) komikum. A komikum viszont Entstellung, vagyis torzság - az arisztoteleszi elv szerint: félelmetesség nélkül. A groteszk annyiban különbözik a komikumtól, hogy félelmet ébresztő Entstellung. Kayser szerint a világ komor, ijesztő, félelmetes voltát fejezi ki. Elméletében Vischertől ezt a gondolatot építi be: „Das Groteske ist das Komische in der Form des Wunderbaren.” Vagyis, csodálatosság formájában létező komikum. A borzalmasság, a rútság egységülés a komikummal. Ellenséges, idegen, embertelen. „Das Unheimliche, das Verfremdete, und Unmenchliche.” Amidőn pedig Bahtyin úgy véli: „a groteszkben nem a halál hanem az élet a félelmetes”, voltaképpen az egzisztencialista világlátást fogalmazza meg. (5)

Elfogadva azt, hogy bizonyos esetekben meghatározó elem lehet a komikum, úgy vélem, a középkori groteszkben olyaténképp van jelen, mint a borostyánkőbe dermedt különös bogár.

A középkori művészetben a pogány groteszk mint a krisztusi derű ellen1087