Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10. szám - Szalay Károly: Groteszk és karikatúra a középkori magyar képzőművészetben

tétpárja tagolódik be. Assisi Szent Ferenc Jaetitia spirituálissá, Aquinói Szent Tamás ludicra és jocosa - játékos és tréfás „tevékenysége” a lélek pihentetése érdekében, a félelmet kifejezd groteszkkel szemben áll.

A pogány groteszk a gonosz elűzését szolgálja. A keresztény groteszk szerepe kettős, egyfelől a rossz hagyományos elriasztása, - démonikus- misztikus szerepkör - másfelől a hívő lélek elrettentése a bűntől, megmutatva neki a bűnbeesés szörnyű következményeit. Ezért a rút-komikus-szatírikus groteszk a szent épület külső homlokzatán helyeztetett el, szentélyben, hajóban csak a legritkább esetben, részelemként - passióban, utolsó ítéletben vagy akkor ha az egyház hőse legyőzi azt, Szent László vagy Szent György legendáiban.

Komikum, groteszk, gúny, idolatria az aszkézis tükrében

Az Ószövetség több mint 170 passzusban tiltja a bálványozást, (idolatria), a képfaragást, az Újszövetség 9-szer teszi ugyanezt. Hasonlóképpen sok idézet és példa marasztalja el a gúnyolódókat, a csúfolkodókat, a másokat kinevetőket. (6)

Szent Pál Areopagus közepére állva ítélte el képfaragást, majd az efezusi Demetrius és ezüstműves társai lázadtak föl Szent Pál tanai ellen. (7)

Tertullianus a 3. században korholja a cirkuszt, a színházat, a bolondünnepet és azok tárgyi vonatkozásait, a hasonmást mint hamisítást és az álarcot mint képmutatást. Elfogadja azonban a figurális megjelenítést, ha az példaértékű, keresztény erkölcsi tartalmú, Isten dicsőségét hirdeti. (8) Ez a példamutató tartalmi lehetőség azonban sokáig nem megy át az egyházi köztudatba. Az 5. században Ankürai Nilus ezt írja Olympiodorosnak: „Azt kérded, megfelel-e a szentélyek falait mindenféle állatfigurával ellátni, (...) azt válaszolom, ezek gyermekes dolgok, üy módon szórakoztatni a hívők szemeit.” (9)

A vélemények azonban megoszlanak. Szent Jeromos és Szent Ágoston lényegében Tertullianus nézeteit vallja, a 8. század elejétől a 9. század közepéig azonban a képrombolók korszaka idején a vita kiéleződik. (10) És a képpártolók győzelmével ér véget.

Clairvauxi Szent Bernát esztétikája

A 6. század első felében Szent Benedek rendje szabályzata 41. fejezetében ezt rögzíti: „Scurrilitates verő vei verba otiosa et risum moventia, aeterne clausura in omnibus locis damnamus, et ad tale eloquium disicipulum aperire os non permittimus.” (11) Száműzi a léha tréfálkozást, dévaj viselkedést, kacagtató élcelődést, ami átvitt értelemben vonatkozik a képzőművészeti megnyilvánulásokra is. Ezt a szigorú benedekrendi szellemet akarja visszaállítani Odo apát a 10. század elején Clunyban, majd a század végén Szent Róbert molesmi apát Citeaux-ban, illetve Bernát, aki harminc társával odaköltözve, továbbfejleszti a citeauxi-i aszkézist. (12) Tárgyunkat illetőleg Bernát ezt írja Guillaume abbénak: „Mire valók a kolostorokban a testvérek szeme előtt és vallásos olvasmányaik alatt ezek a nevetséges szörnyűségek, ezek a csodálatos szépségű alaktalanságok és rút csúfságok? Miért ez utálatos majmok, ezek a dühös oroszlánok, ezek a szörnyű kentaurok, ezek a félember állatok, ezek a foltos tigrisek, ezek a harcoló katonák, ezek a vadászkürtöt megszólaltató

1088