Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Lászlóffy Csaba: Az álom kormányozhatósága - hát még az ember!
is történik, inkább köszönhető a Napóleon előrenyomulása miatt támadt ijedelemnek, mintsem az alkudozáskészségének, hiszen az országgyűlés december 15-én bezárult, a királyi táblán az ítélkezés szünetel, s az uralkodó elé terjesztett sérelmi feliratra a Ferenc válasza továbbra is minden engedmény elutasítása volt. Mi több: az elkövetkező három évben az országgyűlés jóváhagyása nélkül is fegyverbe szólítható a nemesi inszurrekció... Ami az Udvari Haditanács meggondolatlan javaslatára sajnos meg is történt. Ferenc császár háborút indított Napóleon ellen, utasítván József főherceg nádort, hogy indítsa meg a magyar nemesi felkelést. Házi vigasznak, boldogságnak mindaz édeskevés, hogy a Károly főherceg vezette osztrák császári sereg átkelt az Inn folyón, és támadást indított a franciákkal szövetséges Bajorország ellen. Vayné legfeljebb annyit tehet aggodalmát csitítandó, hogy intelem gyanánt meghagyja gyermekeinek: „Tanuljátok meg jó atyátok példájából mindig az igazságot védelmezni... Vezessen minden tettetekben a hazaszeretet!”... Splényt, Szabolcs vármegye főispánját tintával öntik le a voksolásnál. Orrán, száján folyik, csöpög le körbe a fekete lé, a szerencsétlen ember nem tehet egyebet: kimenekül a teremből. Jiazánk nem Colonia, amelyen Ausztria csak hízik...” Bármily szépen hangzik is ez az intő szózat, az 1809-es új esztendő egyelőre mást mutat. A húszezer magyar újonc megszavaztatott, be is vonult. Hol lelkes, hol csüggedt menetoszlop talpal az olvadásban, a sárban, a vaddisznóktól feltúrt szántóföldeken át. Ám Napóleon császár Regensburg mellett megverte Károly főherceg seregét, majd a landathuti és az eggmühli csatában visszavonulásra kényszerítette az osztrákokat a Morva-mezőre. Május 15-én Napóleon bevonult Bécsbe; az udvar Tatára menekült. Ferenc császár most már csak a „szívemnek legkedvesebb magyaijai”-ban bízhat. .Ügyek voltunk, egyek vagyunk, és egyek is maradunk mindaddig, míg a halál bennünket el nem választ” - hangzik a bizalmatlanságot fűtött hangú álszenteskedéssel semlegesíteni igyekvő „szerelmi” fogadalom. Hátra van még a nemesi inszurrekció, és Győr - amelyet Napóleon nyolc nap alatt fog bevenni. Szitáló köd. Vayné Kisfaludy Sándor epekedő rímeivel gyógyítgatja szorongó magányát. Az egykor vérmes hadfit és lojális érzésekkel megvert magyar poétát mostanság a tüzérség nélkül hagyott várak sorsa, az inszurrekció teljes készületlensége aggasztja. „Bár ide se jöttem volna; hanem Sümegről egyenesen Budára... Az ellenséget várják Ovárra. Semmi sincs előtte, egyéb a készületlen Győr, Soprony, Vas, Veszprém, Szala, Fejér, Komárom vármegyei lovas és gyalog insurrectió a Rába mentében. Győr előtt nagy sáncok vannak... de sem a várban, sem a sáncokban, sem az insurrection ál nincs semmi ágyú, nincs pattantyús, nincs reguláris katona...” Hiába kötötte ki az országgyűlés, hogy a vezérkar magyarokból álljon, alig találtatott olyan tiszt, aki tudott volna magyarul, úgyhogy az inszurrekció kormányzati nyelvét németté alakították, s az inszurgenseket gyalázták, mely számos összetűzést, párbajt okozott. Curikkolás, kudarcok mindenütt. Aki nincs a Mars mezején vagy ostromzár alatt, az a vendéglő előtt dulakodik. Benne vagyunk a Hecc-ben, akár 1070
