Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Lászlóffy Csaba: Az álom kormányozhatósága - hát még az ember!
a Beleznay kert háta mögött („oda járt az én uram is örömest” - pityeredik el a kis Vayné, az összegabalyodott gombolyaggal kezében), ahol a mester pi- roskötényes legényei egymásra uszították a székelyföldi bölényt és a márama- rosi medvét, a mulatozó urak élvezetére. Utána a budai feredókben nagyban folyt a köpölyözés. („Van-e, aki egy köpölyözó't rakjon a tarkódra ott, ahol vagy. Nehogy a rossz vendégfogadói kotyvalék megrontsa az egészségedet. Egészen szétesem a nagy csüggedésben. Sokak szerint a hatósági emberek elől bujkálsz; mások azt suttogják, hogy egy szép özvegy csavarta el a fejedet, amiatt hagytál itt bennünket árván.”) Jobb így, ha nem tudod, hogy hol bújkál és mi van vele - vigasztalják Vaynét férje barátai. - Ha te tudod, a titok már nem titok. Elég egy kebel- barátné, egy bizalmas vagy rajongó lélek! ...Na, nehogy félreértsd, Jóska már nincs a veszélyes korban; de tudod, hogy van. A fehérnépek szája sokszor sokba kerül...” ,Nektek! - vette föl sértetten a „kesztyűt” a bánatos asszonyka. - Tisztán ti gondoskodtatok róla eddig? A ropogós friss ingéről is! A fekete bársonyprémes égszín mentéjét s hozzá a veres nadrágját ugyanbizony ki tisztítgatta és vasalta ki, hogy elcsörtethessen veletek a széles ezüst kardjával. Hányszor jött haza éjjel nyúzottan, piszkosan, sokszor úgy kellett levetkőztetni, mint egy ügyetlen gyermeket, beleültettem a fürdősóval illatosított, párolgó dézsa vízbe, s lecsutakoltam, tetőtől talpig leöblítettem. Mire ágyba dugtam, már hortyogott. Reggel aztán a terített asztalnál kikészítve a hígtojása, az ezüst kiskanál a tányér peremén egyensúlyozott, ahogy az asztallábába véletlenül belerúgott vagy - botlott; mert az eszecskéje már házon kívül járt őkéimének!... Ez a gyámoltalan jószág vagy jó lélek - nevezzétek aminek akarjátok - a ti hősötök, nahát!” Miközben az egyik megleckéztetett camarade mesélni kezdte a Lacz- kovics János esetét, Vayné restelkedve ismerte be magában, hogy az ő Jóskája ritka jó ember volt, s könnyezve képzelte maga elé a máris elmorzsált orcát, amint meghittség bújkál tekintetében. A szerencsétlen Laczkovics kapitányt, aki Martinovicsnak a császárhoz intézett (a Moniteur-ben megjelent) hírhedt levelétől kótyagosodott meg, végül is alkalmi kedvesének a hibájából fogták el. Borbála a legműveltebb s legálmodozóbb budai burger leányok közé tartozott, csak úgy itta Jánosnak a szabadságot és egyenlőséget megkísértő szavait, s ha a veszedelmes röpiratokat nem is látta, de halk, behízelgő hangján, mely mindkettőjük vérét pezsgésbe hozta, sikerült kiszednie a férfiból legféltettebb titkát. Melyik bolondul szerelmes hím képes ellenállni a forrón tapadó női ajkaknak, a lágyan esdeklő suttogásnak. így szállt föl a bástyára néző, vaskosaras ablak mögül, a sárga violák és pelargónia illatával a konspiráció gondolata - mint áldozati galamb. S mert a nők, a világ teremtése óta, nem lehettek meg a hízelgő, irigy, átkozott barátnők nélkül, Borbála is hasonlóképpen: megkömyékezett hiúságának egy erőtlen pillanatában (persze elcsicser- gett esküszó ellenében) kikottyantotta merész lovagjának féltett titkát. A krónikás* szerint Josanelli Borbáláéknál nagy vacsora volt, amikor a bolton keresztül rajtaütöttek Her von Laczkovicson, aki valami sötétzöld, pókhálós üvegből éppen bort töltött a poharakba, hogy a szabadság és egyenlőség eszméit gyakorlatba ültetendő, kedvese atyjával koccintva elszenvedje a ravasz tálján hátlapogatását... 1071
