Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Kemenes Géfin László: Új magyar donzsuánok
jószág. Nyilvánvaló, hogy Tersánszky tisztában van a kígyó mint fallikus jelkép jelentőségével, s így a kígyó-mint-fallusz szünekdokhéjévé válik a szexre mindig kész Marcinak.38 Különben is, mint később kiderül, Eszti meglátta, hogy Marci mire készül Luli nagyságával az üvegházban, így a kígyóval Marci (hozzá hűtlen) szexualitását szeretné megsemmisíteni. A Marci-Eszti viszony még eltart egy darabig, s bár már egybekerülésükről is szó esik, Soma feltűnése s egyéb bonyodalmak miatt Marci ismét vándorbotot vesz kezébe, s el kell válnia Esztitől. Kap még ugyan a lánytól egy érzelmes búcsúlevelet,39 de a kettejüket elválasztó s házasságukat lehetetlenné tevő akadályok is inkább „csinálmányok”, csak hogy Marci tovább folytathassa csavargó életmódját. Kakuk Marci későbbi kalandjainak fókuszpontja szintén a nők, s bár ő maga a regényfüzér elejétől a végéig megmarad ugyanannak a donzsuánt kissé megszelidítő, minden kínálkozó szoknyát habozás nélkül fellebentő, ám alapjában véve mély érzésekre képtelen csavargónak, a műfaj-megszabta sematizmussal formált nőalakok között akad figyelemreméltó variáció. A nőfigurák többsége, mint a fenti példák is mutatják, általában igényt mutat valami minimális hódításra, de Marci összetalálkozik olyanokkal is, akik számára szexuális vágyuk nemcsak természetes dolog, hanem annak kielégítését saját maguk irányítják. Ilyen nyíltan szexuális lény a Marcit a szexualitásba beavató Zachámé, majd a szinte fűvel-fával nemi viszonyt kezdeményező Lórika, valamint az először Somát választó, majd Marcihoz átpártoló pincérlány, az akaratos, furfangos, életvidám Janka kisasszony. Különös jellem a Kakuk Marci hősszínész tisztességtudó kurvája, Dóra, aki leckét ad abból, hogyan maradhat meg egy nő épnek és egészségesnek ebben a lealjasító foglalkozásban.40 A befejező rész címadó alakja, Annuska, arról híres, hogy még a hites urától is megszökött, mert nem volt hajlandó odaadni magát neki a nászéjszakán. Később aztán a lányasszony idegenkedése lohasztja le féljura vágyát, hogy az tehetetlen lesz vele. Érdekes tünet, hogy a férfi „mohósága”, amely eredetileg megrémíti Annuskát, nem némítja el annak szexualitását, hanem ellenkezőleg, „elég volt egy éjjel ahhoz, hogy felébressze benne a kívánkozást a szerelmeskedés után”.41 E rakció lélektani hitelességét nehéz megállapítani, de a népi epika érzésvilágába beleillik. A sorozat csattanójaként Marci mindenesetre megkapja Annuskát is, akiről megtudjuk, hogy hazaszökése után, akárcsak Eszti, érdekből egy idősebb, gazdag, törpe és csúf úriember szeretője volt évekig. Aztán, híven a fabliau-k nagy szexuális étvágyú nőalakjaihoz, Annuska fárasztja ki a férfit, hogy végül az adja ki az útját, mert túl sok neki a szex. Miután Soma úr megkapja az őt már rég megillető többéves börtönbüntetést, Marci a végén nyugodtan ottmaradhat Annuskánál, ahol mindene megvan neki (beleértve egy tapasztalt, szexre mindig hajlandó szép fiatal nőt) s mint megvallja, „nem kopik el kezem-lábam a dologban”.42, S az „itt a vége, fuss el véle” modorában búcsúzik Marci az olvasótól: Áldás, békesség legyen mindnyájunkkal!” Tersánszky, úgy tűnik, a szexualitás árnyalt, bonyolultabb bemutatására 39. Tersánszky 1966: 485-486. 40. I. m. 635-639. 41. I. m. 1058. 42. I. ni. 1065. 1027