Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Zalán Tibor: Gefin
visszhangtalanságban maradnak idehaza a könyvei. Mert kevesen, mert abban maradnak. Amíg más, jelentéktelenebb figurák, de ne beszéljünk erről. Azt kéne mondania, csapjunk szét ebben a vircsaftban. Nem mondja, hagyja. De meddig? Nem tülekedés. Nem nyomakodós fajta. Emigránsként sem. Köny- nyű prédájának látszik a kis belezőknek. Ki tudja mi lesz, majd ha sorra akarják venni. Amúgy fehér borokat iszik, és ez gyanús. Celli borokat. (Az amúgy, egyébként, ide nem a legmegfelelőbb szó. Jobb lenne a döbbenetes, érthetetlen stb. kifejezés.) Szó volt róla, hogy hazajön, végleg. Nem jött haza. Kár. Szerencse. Ami most itt történik, nem neki való. Az senkinek sem való, ha nem muszáj. De Kanadában sem maradt. Határozottan közeleg. Most épp Hollandiánál tart. Ki tudja, haza ér-e egyszer, s ki tudja, itt lesz-e majd az a haza, ahová megérkezik. Minden bizonytalan, megint. Hatalmas fazék bablevest főzött nekem Torontóban, mert azt kívántam meg. Mit neki Torontóban egy bableves... Bableves és Buxtehude. Teli sonkával, kolbásszal, szarunk a koleszterinre alapon (Amerikában akkor minden második mondat a koleszterinről szólt), ha nem tévedek, főzés közben még Monteverdi. A medence partján pedig vodka. És kalap, a fekete kalap, amit egy boltban a fejembe nyom. Jól áll, hordjad, a tied. Rövidnadrágban, atlétatrikóban, fekete kalapban. Ilyen voltam akkor. Ilyenek voltunk - akkor. Este pipára gyújtottunk, nagyokat röhögtünk, szelíden lebegtünk a csillár fölött, közvetlen a plafon közelében. Mintha azóta sem akarnánk felnőni, amikor együtt vagyunk. S hogy megöregedni? Ugyan! Teli most is energiával, alkotó és csatangoló erővel, vastagszik a Fehérlófia-történet is rendesen. Könyvet ír a magyar irodalom jeles alkotásaiban fóllelhető erotikus és szexuális motívumokról, ki, ha nem ő, erről, tudományosan. Is. Meg annyi mást is csinál még. Közben találkozunk majd, és minden találkozó lutri. Mert amikor szelíd, akkor nagyon szelíd. Amikor vad, akkor szinte elvetemülten vad. Nincsenek középútak, nincsenek kiszámítható kanyarok az életében, a viselkedésében sem. S nincs a higgadás- nak se nyoma. Rettenetesen össze lehet veszni vele ma is, csakúgy, mint minden időben. És lehetetlen sokáig haragot tartani vele, mert talán éppen a hatvanas tájára érve, rájöhetett, hogy a hosszú haragok csak a lehetőségek és az idő elfecsérlésére jók. A jelek szerint Gehn költő, író, professzor, szerelmes, hatvan éves ember, ismét közeleg, sőt, biztos források szerint napokon belül meg is érkezik. Jön, azután meg- és felkavar mindent maga körül. Mit mondjak? Állok elébe... 1015
