Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Varga Imre: Ezer órán
Kis testi gyengeség, támolygás, de friss, üde vagyok odabent. Pedig milyen bőséggel okádta orrom alá a kis sárga láncomadta fűrészgépe. Délelőttről megemlítendő még egy telefonos kérdés lányom anyjától. Miért pont negyven nap? Bezzeg a pápa. Sok, ennyi sok. Neked sok lenne, dehát te nem koplalsz. Én meg majdcsak megbírom. Az aggodalmak, Teremtőm. Mint mikor falssá romlik a zene. Ezt hallgatni egy darabig a szféráké helyett. A telefon idehozza. A napot ma baltával írtam. Maradjon ilyen. Hanem még egy kis hárfazene. febr. 29. Tegnap sokáig vonultak a gondolatok: népes majomketrec a homlok mögötti tér. Ellensúlyozódnak azzal, hogy légzésemet figyelem, de rámtörnek a tervek, csakis nekem szólnak; a képzelet csábító alakzatai. Elszakadok tőlük, majd belefeledkezem, azonosulok megint. Két óra már amikor elmerülök az áldott tudattalanban; burokban a test meg lélek, nehogy megrázkódjam, mikor is a túlvilág fenekére lehullok. Jó volna az önvád, kesergés helyett az éberség, a tudatosság. Minden haszunkra lehet. Van. Ha nem ebből a magból cselekszem, még a legtevékenyebb napom is passzív, mert nincs tapasztalat arról, ami adódik, nem örülök az ajándéknak, nincs hála. Vonszolódásba rokkannak az órák. Késői az ébredés is. Fél nyolc, heverészés. A reggeli tennivalók. Olvasás, mohóság a lapokban is, nem éppen meditativ tartás. Hová, miért, minek? Közben lehet-e belül mozdulatlan? Minden ismeret, új szerkezet, történet feldolgozni-, emésztenivaló. Teher. Közben megtapasztalom, hogy a koplalás kiáradás (s igaz a visszhang is:) adás. Nyilván van ennek személyen túli értéke, de nem kell átnézni rajta, fogadjuk el a teremtő akaratot. Bár szembesülök. Mindig, ha nem vagyok éber, ha elhalasztóm teendőimet. Érzem is szégyellnivaló lustaságok mellett a régóta kéretlen vendégemet, a gyön- geséget. Nem a testét. Mert még ma is futja a fa fólhasogatására. Segít a légzés ereje. Magam vagyok. Minél kitárulkozóbb, odaadóbb, annál gyöngébb. Szinte nem is. Ez most az erőm. Ez táplál. Telefon a Sebesfi-féle bútorlapos műhelynek. Pár óra múlva visszahívnak, mondván, holnap reggel fél nyolcra a mosogató felső lapja ideér. Úgy is legyen! Móricz: A boldog ember. Lehet töprengeni rajta, hol a tényirodalom és a mese közt a határ. Mikor vált át az egyik a másikba? Ha a tényeket formásán kapod, ízzel, lélekkel, akkor a fénykép már műi A mese is zsigereinkbe szívódhat, megindítja képzeletünket, átformálhatja érzékelésünket. Feladat: holnap korán, öt óra körül ébredni, hogy mikorra a ténsúr ideér a mosogatólappal, elébe mehessek. M. aggódó telefonja. Jóhiszemű. Hall valamit, forgatja, amíg megkeseredik. Valahol a langyos délen, egy fügeligetben, ahová még a rádiótelefon se jár, talán megszűnnék az addigiaknak. Itt rámzörgetik a magányt; amit viselek, de az aggodalomnak nem örülök. Nem kell az senkinek. Az idevágó bölcsesség: Viseljük egymást szeretettel. Vagy türelemmel. Ez utóbi most érthetőbb. Még a képzelethez. Ugyan mit tudunk kitalálni? Hogyan teremt a 970
