Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 9. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon IV.

teret, s ahogy megszokta a szeme ezt a szürkületet, közelebb és közelebb ment az árnyakhoz. Elég világosság verődött be ahhoz, hogy a nagyobb tárgyakat fölismerje, de a kisebbek azonosítását csak zseblámpával tudta elvégezni. Itt üres fiókok voltak egymásra dobálva, ott egy faliszekrény ásítozott, melynek leszakadt az ajtaja, odébb - ahogy tapogatózott tovább - egy törött lócát fedezett föl, balról egy színes, pántos faláda kellette magát, jobboldalt néhány kisebb, dongahiányos hordó feküdt, arrébb szétrepedt demizsonok dülöngéltek össze-összekoccanva a besöprő fuvallatban, mögöttük rozsdás kaszapengék és nyeletlen kertiszerszámok hevertek.

Tekla kíváncsian hajtotta föl a faláda tetejét, de lehűtötte, amit látott, a legkevésbé sem számított arra, hogy újságokkal lesz teletömve. Szedte ki a kötegeket egymás után, egy pillantást vetett a dátumokra, s mindjárt dobta is őket a kosárba. Két csomag 1955-56-os, lepedős Szabad Nép, spárgával áthurkolva, utódjából, a Népszabadságból egy csomó 1957-58-as szám, a Szabad Földből három évfolyam, 1958-tól ’60-ig. Egy nyaláb 1962-es megyei napilap, egy tucat ötvenhatos újság - Népakarat, Magyar Honvéd, Igazság -, legalul pedig hat-hét darab nagyalakú, sárgászöld boríték USA-bélyegekkel, ,Érinted matter” jelzéssel. Szétnyitotta tetejüket, belekukkantott, amerikai magazin egy-egy példányát őrizték. Hajította a többi közé.

A tele kosarat kantárjánál fogva húzta maga után, a följáró nyílásán egyszerűen lepottyan tóttá a fürdőszoba közepére, a kosár felborult, a papírtömeg szanaszét esett. Lassan, vigyázva ereszkedett le a létrán, összeszedte a szétszóródott újságokat, s bevonszolta a kosarat a konyhába. Ami a kartondobozba fért, belegyömöszölte, a többit glédában melléje állította. A sárgászöld borítékokat az asztalra csúsztatta. Megmosta a kezét, megtörölte a konyharuhában, és kényelmesen elhelyezkedett Nagyanyi karosszékében. A borítékokból kiemelte a magazinokat. Furcsának találta, hogy a Life-nak mind a hét száma - most pontosan megszámolta - 1956-ból, illetve ’57-ból való. Lapozgatta, forgatta, cserélgette őket: tele fotókkal, rövid cikkekkel, reklámmal. Megcsodálta a dekoratív kiállítást, a jó minőségű papírt, a szereplő nők és férfiak divatos eleganciáját, s a magazin dereka táján a szeme megakadt az ötvenhatos magyar események képsorain. Általában öt-hat oldalt tettek ki, csak a két, 1957- es keltezésű számban apadt le közlésük két-két oldalra. Úgy gondolta, érdemes itt elidőznie, neki sok újat mondhatnak. Agimiben azt sulykolták beléjük: ellenforradalom volt, a nyugati imperialisták és a magyar hazaárulók meg akarták dönteni a forradalmi szocialista rendszert, megsemmisíteni a munkás-paraszt hatalmat. Grófivadékok, horthysta katonatisztek, külföldi kémek jöttek vissza, hogy fölforgassák az országot. Nézte, vizsgálgatta a képeket: ezek lennének azok?

Egyenruhások és civilek. Férfiak, asszonyok, kamaszok. Arcok, kezek, géppuskák. Holttestek a járdán, virágok, sírok egy grundon. Szétlőtt házak, fölborított teherautók, kiégett villamosok. Fölszakított sínek, utcakövekből barikádok. Egy rémült öregasszony, föltartott kézzel mered a géppuskára. Akasztott emberek a fákon. Tér. Egy asszony a földön, fejét a mellette guggoló férfi - talán a férje - karjára hajtja. Velük szemben fegyveresek. Fiatal srác haldoklik egy kapualjban. Fiatalok integetnek egy teherautóról. Utcasarkon géppisztolyos csoport, piros-fehér-zöld karszalag mindenkin. Parasztgyerekek kenyerekkel, almával, kerek sajtokkal, zsírosbödönökkel megrakva. Férfi, se960