Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon IV.
38 Tekla türelmetlen volt. Ma előbb jött haza az irodából, Karesz megígérte, hogy legkésőbb négyre itt van, és már fél öt is elmúlt. Föl s alá járkált a konyhában, kiment a kertbe, kinézett az utcára, visszatért, bekukkantott a kamrába, a szobákba, aztán gondolt egyet, s nekiállt mosni a fürdőszobában. A beáztatott szennyes ruhát mosószappannal, trisóval dörzsölte - ahogy nagyanyjától tanulta, mert mosógépre még nem tellett nekik -, cirokkefével súrolta a blúzok nyakát, ujját, a törülközőket a kád széléhez csapdosta, nyomkodta, döngölővei ütögette. Forró vizet eresztett rájuk a bojlerből, s folytatta a műveletet, egyre dühösebben gyömöszölte, paskolta a sokfajta anyagot. Egészen kimelegedett bele, nagyokat fújt, homlokára verejtékcsöppek ültek. Lenge nyári kartonruhája alatt pőre testén csiklandósan csúszkált az izzadság. Belegörnyedt a háta, elnehezedett a karja, feje szédült kissé, a derekát fájlalta legjobban. Annyira belemerült a munkába, hogy észre sem vette Karesz belopódzását. A férfi hirtelen mozdulattal átfonta a nyakát, a tarkóját csókolgatta, fogaival a vállába csippentett, s nem engedte, hogy szembeforduljon vele. Derekáig fóltűrte Tekla ruháját, két tenyerével körkörösen a fenekét simogatva, a hátát egyre lejjebb szorította, hogy majdnem belebukott a kádba, de tartotta is egyúttal ebben a pózban. A férfi lassan, lágyan a testébe fúrta magát, s a lány táncolt a csípőjével, jobbra-balra kitérve, fól-le ágaskodva, körbe keringve. Nyöszörgött, jajgatott, sikongatott közben. Forró nyári zápor öntötte el, s zuhataga többször is végigsöpört rajta. Lucskosan, ájultan hullt végül Karesz ölébe a kövezetre. A férfi fölemelte, karjában vitte a kisszobába - Zsülien... Zsülien... suttogta -, lefektette a díványra, mely fölött apjának kopasz, katonakori képe nézett csodálkozva rájuk. Tekla fogta Karesz kezét, révült szemét a férfira emelte, egy könnysugár vékony csíkott húzott az arcán:-Köszönöm, Zsülien, köszönöm... Karesz bosszúsan fordult el, majd a képre mutatva megkérdezte:- Tudsz valami újabbat róla? Nem hallottál azóta semmit? A lány zavartan pislogott, mint akinek megzavarták az álmát, s megrázta a fejét:- Kitől hallottam volna? Amióta a Nagyanyának írt, várom, hogy legalább a címét megküldje. Még azt sem tudja, hogy meghalt az édesanyja.- Széjjelnéztél itthon alaposan? Mindent megtaláltál, amit kerestél? - kíváncsiskodott tovább a férfi.- Mindent? Csak a pénzt kerestem. Azt a bizonyos bugyellárist, képzeld, a kamrában fedeztem föl, a nagy uborkás üvegek mögött. Százhúszezer forint volt benne. Egy üres befőttesból pedig borítékba rakva betétkönyv kandikált ki. Háromszázezer forintot ér. Ez nem csekélység manapság, igaz, Zsülien?- Kérlek, édes, hagyd már ezt a Zsülient... Remélem, mint férjedet már nem fogsz így szólítani... Tekla fölült, átölelte a férfit:- Óh, hát rendben van?- Igen. Úgy néz ki. Márciusban megtarthatjuk az esküvőt.- De én templomit is szeretnék... 955
