Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon IV.
ajtókat, amerre fordultak a folyosókon. A kert, a tekintélyes belső udvar, közepén virágágyásokkal, pázsittal, bokrokkal, oldalt kerengővei körülvéve, a plébánost ámult csodálkozásra késztette. A kerengőt szabályos közökben dór oszlopok szakították meg, s négy szögletében egy-egy szobor és térdeplő' hívott imádságra. A kert közepéből kehelyt formáló szökőkút emelkedett ki, melynek kőnyúlványai lágyan, finom muzsikával permetezték a vizet a dús fűre és a sok színben játszó virágokra. Gondosan kiképzett szélei mentén rózsa-, rozmaring és jázmincseijék ágaskodtak, mögöttük liliom-, dália- és hortenziasorok hajladoztak, majd árvácska, petúnia és vetővirág ágyások következtek. Legbelül, a szökőkút közelében, nagy darabon sűrű, sötétzöld pázsit pompázott, nárciszok és kikericsek csoportjaival. A kerengő oszlopaira vöröslevelű szőlő indái futottak föl, s fonták körül a kannelúrákkal tagolt oszloptörzset. Széchy püspök és a bácsfüredi plébános körbe-körbe sétáltak az árkádíves folyosón, a fordulóknál meg-megcsapta őket a virágok bódító illatálja; itt a levegő, szagos leheletével, édes gyümölcsízével - vélte Tóth atya -, a levegő máris édenkerti. A kerengő egy-egy sarkából Szűz Mária, Jézus, töviskoszorús szívére mutatva, Szent Ferenc és a Loyolai meredtek rájuk kitartóan. Tóth atya élénken gesztikulálva adta elő mondanivalóját, a püspök hüm- mögött, gyakran bólogatott, ritkán szólt közbe, akkor is csak egy igen-igenre, vagy egy csakugyan?-ra szorítkozott. A hajlások szögletében, a szobrok előtt mindig megálltak, Tóth atya lefékezte mozdulatait, s kezüket imára kulcsolva, csöndben elrebegtek egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet, majd folytatták kőrútjukat. A plébánost bosszantotta, s ilyenkor meg is akadt egy percre, hogy a titkárnak hol itt, hol ott lebbent meg a reverendája, s látta fölvillanni szürkészöld szemét az oszlopok mögül. A püspök legyintett: - Ne zavartassa magát, testvérem! Jobb, ha Zsolt van itt - és fejével a titkár felé bökött -, róla legalább tudok mindent. Ismerem a stílusát, a gondolkodását. Ha elhelyezném, mást küldenének helyette. És egy újabbhoz már sokkal nehezebben alkalmazkodnék. A püspök dolgozószobájában terítettek meg számukra. A szakácsnő és egy konyhalány szolgálták föl a fogásokat: májgombócleves, kelkáposzta-főzelék sertéssülttel, rizskörettel, lekváros bukta, feketekávé. Némán ették végig az ételsort. Csak a fekete kavargatása közben törte meg a csöndet töprengve a püspök:- Jó, hogy mindezt elmondta, testvérem. így kellett tennie. De, tartok tőle, bármit is mondanék, csak súlyosbítana a helyzeten. Ne feledje, testvérem, nekünk az Úr Jézus szenvedései adnak erőt és méltó vigasztalást. Fölálltak. Keresztet vetettek, és együtt, egyszerre hadarták el: - Aki ételt, italt adottá annak neve legyen áldott. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Istennek nevében. Ámen. Elléptek az asztaltól, s Széchy püspök az ajtóban kezet nyújtott, de Tóth atya elhárította: - Kérem Méltóságodat, adja rám apostoli áldását! Letérdelt, Széchy püspök, mint két hatalmas óvó szárnyat, terjesztette fóléje karjait, s kicsit elérzékenyülten, apró szüneteket tartva, kellő ünnepélyességgel bocsátotta el papját:- Legyen veled az Úr Jézus Krisztus, és fogadjon oltalmába Istennek anyja, a Boldogságos, mindenkor Szeplőtelen Szűz Mária. Segítsenek a szentek és őrangyalok, fájdalmadat és bánatodat egyhítse mennyei Atyánk és egy952
