Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 9. szám - G. Komoróczy Emőke: A "jel"-típusú avantgárd újraéledése és alakváltása a XX. század második felében

ban való „konform” feloldódás helyett homocentrikus szemlélettel tekint a „dolgok” és a „körülmények” által meghatározott „szükségszerűség” világára, és elfogadja az ironikus kívül és felülállás játékszabályait. Elméleti munkáival (A konkrét költészet útjai, 1976; Művészek és művészetek, 1986) a konceptu- alizmus, konkretizmus „befogadását” igyekszik megkönnyíteni; nemcsak bemutatja, hanem értelmezi is a bonyolult és áttételes szemiotikái látásmód valóság-összefüggéseit.

Ma már a vizuális költészet egyik legjelentősebb képviselőjének számít. 1989-ben o is megkapta a Kassák-dfjat.

A 80-as éveket a magyar irodalmon belül is az experimentális költészet egyik relatív virágkorának tekinthetjük. 1981-ben jelenik meg Béládi Miklós szerkesztésében a Vándorének című antológia, amely a nyugati magyar költőket bemutatva, a Műhely-triásztól képverseket is közöl. Az ekkor induló nemzedék pedig már viszonylagos támogatottságot élvez (legalább is a „tűrt” mezó'nybe kerül), szemben a közvetlenebbül politizáló, s ezért gyanús népnemzeti vonulattal, illetve a teljes lefojtottságban fuldokló „kiáltás”-típusú avantgárddal.

A budapesti Bölcsészkaron 1981-83-ban újjászerveződik az 1972-76 között megjelent (s épp radikalizmusa miatt betiltott) Jelenlét című irodalmiművészeti periodika, az ekkor még egyetemista Petőcz András szerkesztésében. Az ifjú szerkesztő eleve a más-ságot, a „másként gondolkodás” jogát emeli programmá, s távol akarja tartani magát az ifjúság körében is mindinkább élesedő politikai csatározásoktól (Bocsánat 1980/2.).

Ez nem azt jelenti, hogy ő és nemzedéke légüres térben kíván élni és alkotni, csupán azt, hogy a művészetet és politikát két különlényegű, egymástól gyökereiben eltérő entitásnak tekinti. Az igazi költészet - az ő felfogásában - „arisztokratikus, távolságtartó. Úgy gondolkodik társadalomban, hogy nem foglalkozik társadalmi kérdésekkel. Csakis önmagával foglalkozik. Saját művészetével, saját művészetének anyagával, művészi önkifejezésével. Önmaga előtt felmutatja önmagát. A művek: teremtett szellemiségek. Élni akarnak. Élnek. Önmagukért valóságosak.5”

Az „önfelmutatás” jegyében nemzedékké szerveződő fiatalok (az akkori 20-30 év körüliek) első, átütő erejű közös bemutatkozása a JAK-füzetek 2. tagjaként 1982-ben megjelenő Ver(s)ziók című antológia. A Magyar Műhely köre is felfigyel rá: Nagy Pál rendkívül ígéretesnek tartja a nemzedéki szemlét, s az Egy pohár kvíz és a Drámagömlés című ciklusok vizuális kísérleti munkáit a konceptualista-konstruktivista-konkrét költészet nemzetközi mezőnyben is jó színvonalúnak értékelhető alkotásai közé sorolja6. (Az antológiában publikáló alkotók közül a későbbiekben (1984-91 között) Cselényi László, Molnár Miklós, Petőcz András, Székely Ákos, Szkárosi Endre, Szom- bathy Bálint Kassák-dfjban részesült).

1985 augusztusában Kalocsán, a Schöffer Miklós vendégotthonában szervezett Magyar Műhely találkozón személyesen is „egymásra találnak” a határokon inneni és túli kísérletezők. Ettől fogva szinte évente szerveznek „háziversenyt” (a Bécs melletti Hadersdorfban, újabban pedig már Szombathelyen is), ahol zsűri és bíráló bizottság nélkül - egymás örömére és egymás alkotó kedvére inspirálva - mutatják be új s újabb ,kísérleteiket”.

867