Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházi Károly: A honfoglaló magyarok és a régészet
szorosan egymás mellett levő gödörházakban is folytatható. Az egyidőben fennálló fóldbemélyített gödörházak csoportosulásai jelezhetnek közösen gazdálkodó kiscsaládokat. Az együttélés a későbbi időkben is úgy valósult meg, hogy az asszonynép és a gyerekek laktak egy fedél alatt, a férfiak inkább az állatok körül éjszakáztak. A tágas térségeken szokatlanul sűrűsödő gödörházak egy bizonyos „telekrendszerre” utalnak. A laza telekhatárokon belül viszont a családi viszonyok alakíthatták az építkezés formáit. Rövid kitekintésünkből úgy látszik, hogy a nyugat-európai területen bár mindig túlsúlyban voltak a kiscsaládok, helyenként és időszakonként a nagycsaládok is feltűnő számban jelentkeztek. Ténylegesen különböző családformák egyidejű meglétével kell számolni. A nagycsaládi közösségek közül a 2-3 generációs volt a ritkább. A halandósági viszonyok miatt a harmadik generáció többnyire már nem élt együtt az elsővel. A gyakoribb forma nyugaton is a fitestvéreket összekapcsoló házközösség volt. E nagycsaládok néha öt kis- családot is tömörítettek. Létrejöttüket az örökösödésnél bekövetkező birtok elaprózódástól és elszegényedéstől való félelem is segítette. A közös gazdálkodás azonban nem jelentett közös tűzhelyet is. Farfában pl. minden kiscsalád- nak saját háztartása volt. Egy-egy kiscsalád 4-5 személyből állt. A magyarországi családtípusok bizonyára ugyanolyan változatosak voltak, mint nyugaton. Nálunk azonban az általános fejlődési szint nem érte el az ottanit, és az arányok a kiscsalád hátrányára tolódtak el, még akkor is, ha ez a családforma volt a számosabb. A magyarság a steppei népek patriarchális, törökös szervezettségű közösségéből szakadt ki, és abban a közegben a nagycsaládi szervezet dominált. Ez tükröződik a 10-11. századi temetőkben is. Ezek elemzéséből kitűnik, hogy az egykorú családviszonyok kutatására nálunk még mód van. Ezek a mi „okleveleink”. Tőlünk nyugatra már templom körüli temetőkbe temetkeztek 150-200 éve. írásbeliségük még ennél is nagyobb előnyökkel rendelkezik. A gyakran részletező leírásokat nem pótolhatják a régészeti feltárások és elemzések. Jobb híján mégis ehhez a forrás- csoporthoz kell fordulnunk hazai viszonyainkat illetően. A temetők gondos, aprólékos és sokoldalú elemzéséből előbb-utóbb lesznek olyan adatsoraink, amelyek alapján konkrét arányokat is ismerni fogunk, és vitán felül állóan mondhatjuk, hogy vidékenként milyen családtípusok voltak többségben, vagy melyek fordultak elő ritkábban. Csonka családok A temetőelemzések során mindig találunk értelmezhetetlen sírcsoportokat, néhány sírból álló, talán össze sem tartozó egységeket. Leghelyesebb, ha nem akaijuk minden áron megmagyarázni hovatartozásukat. Magyarázatukat ugyanis a 10-11. századi viszonyokban lelik. Gondoljunk csak legkorábbi okleveleink (a veszprémvölgyi, a százdi, a pécsváradi alapítólevél) azon kitételére, melyben a király felszólítja a megadományozott egyházakat a szolgálni nem akaró korábbi lakók elűzésére. Hány család bomlott fel az ilyen településeken, hány menekülő jelent meg ezután más falvakban, s hogyan jelentkeznek az így megcsonkult, felbomlott, vagy éppen megszaporodott közösségek a tovább használt temetőkben? Továbbá gondoljunk a prédiu- mokra, amelyek eleve a szolga-rabszolga munkaerőre alapozva jöttek létre. 781
