Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - Beke György: Magyar zarándoklat Rómába
Kutatásai nélkül nem értenék vagy csonkán ismernék a magyar kereszténység, a római magyar jelenlét történetét. De mostoha emlékezet jutott ennek a tudós főpapnak. Odahaza a feledés, feledtetés. Rómában a második világháború után bezárták a vatikáni magyar követséget. A Magyar Akadémia megmaradt, csak éppen az alapítót nem emlegették többé. A mecénás kikötése is tovább élt: a felső emeleten Rómában tanuló magyar teológusok lakhattak. Csak éppen lezárták a liftet előlük, járjanak csak gyalog. Legfennebb egy-egy merészebb, jóérzésű magyar diplomata mosolygott kedvesen e papokra, ha véletlenül összetalálkoztak. És nem látta meg senki... Két vagy három éve a vatikáni magyar követség bejáratánál két márványtábla, egyik olaszul, másik magyarul állítja vissza Fraknói Vilmos jó emlékezetét. Mintha nyomtalanul múltak volna el a kirekesztés évtizedei! Itt más mércével mérik az időt. Az Örök Város csakugyan az örökkévalóság városa. Mit számít például majdnem háromezer esztendő bőségében az az ezer szűk év például, amikor betemetődött, törmeléktemetővé vált a hajdani Forum Ro- manum - olaszul Foro Romano antik Róma vallási, politikai és kereskedelmi központja? Mikor Goethe először járt itt, a XVIII. század végén, s megírta a Római elégiá kát, fű nőtt évezredek öröksége fölött a Fórumon, tehenek legelésztek rajta. Akkor nevét is ezektől a jámbor jószágoktól kapta a hajdanán oly büszke térség: „Carnpo Vaccino”, Tehenek mezeje. Valamikor, a múlt század legelején döbbentek rá a rómaiak rejtekező kincsükre. Kiástak minden követ, oszlopot, falat, és most a Capitoliumról, mintegy történelmi emelvényről a hajdani oszlopsorok, csarnokok, a Curia, a diadalívek, templomok, paloták helyén, romjain érezhetjük az antik Róma szívverését. Még azt is számon tartják, hogy Goethe, aki a Fórumban a hajdani nagyság képét látta meg, melyik kávéházban időzött legszívesebben. Fényes, elegáns helyiség a belvárosban, mintha az eltelt idők szépítenék meg. Kétszáz éve egyfolytában kávéház, ami egyenesen kesztyűdobás a múlandóságnak. Elszorul a szívem arra a gondolatra, hogy vajon nekünk, magyaroknak mikor lesz ilyen szerencsénk az idővel? Szent István római kereszténysége Fraknói Vilmos emlékreliefjénél, a laterani bazilikában, megintcsak eltűnődtem magyar kereszténységünk jellegén. Megkísértett a nagy kérdés sokszor, egy falu határában például, a Bánságban: Nagyősz mellett, ahol Ajtony és Csanád csatája 1008-ban lezajlott, s ahol eldőlt a magyar nemzet Nyugatra fordulása, a mi eddigi ezer esztendős múltunk. Latin magyarság és görög magyarság csapott össze Ajtony és Csanád seregeinek képében. Maga Ajtony - bármennyire szeretné elvitatni a román történetírás - éppen olyan magyar, mint ellenfele, István király vezére. Csak görög magyar, miként Gellért püspök írja: „Ama napokban vala bizonyos Ajtony nevezetű nagyhatalmas fejedelem Maros várában. Ki görögöknek módjára Bodony városában megkeresztelkedett.” Eme Bodony azonos a mai Vid740
