Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Fábián László: A "bornírt század"
Weöres Sándornál is érezzük folyvást ezt az idegenkedést a talmi gondolatoktól, a gondolkodási divatáramlatoktól, noha egyikük sem vádolható be- szűkültséggel, szellemi tunyasággal. A koordinátarendszer más, amelyben gondolkodnak, a metafizikai hagyománytól idegen az, amit elvetnek. Innét Szepesi vonakodása is egy olyan kortól, amelyben J\z igék lángja ellobog, marad az álmok füstje, korma. A rózsa és kereszt jelét bankár és böllér bitorolja”. Nem hallgathatjuk el, hogy a Rózsakeresztesekre Guénon is utal, méghozzá a spirituális centrummal kapcsolatosan: „az összeköttetést... a Rózsakeresztesek tartották fenn, vagy azok, akinek később ezt a nevet adták”. Azaz: éppenséggel a szellem birtokai kerültek a Kálijuga korában kótyavetyére, a titokból űz csúfot a rideg mindennapok otromba materializációja. A „háromszor nagy” Hermész, Hermész Triszmegisztos analógia-gnómáját alkalmazza a lélekre is: ,Ahogy ott fönn, úgy idelenn, ahogy itt lenn, úgy odafónn”- fogalmazódik verssé a hagyomány, majd kiegészül: ,Ahogy ott künn, úgy idebenn, ahogy itt benn, úgy odakünn”., A hagyomány, amely vezérelv, a legbiztonságosabb útmutató marad mindörökre. És ez így van rendjén, hiszen - Hamvas szavaival - „az ó'skori hagyomány nem azt tanítja, amit soha senki sem hallott, ami teljesen új, sajátos és különös s éppen ezért megtanulásához hosszú időre és erőfeszítésre van szükség. A hagyomány gondolatai abszolút és örök gondolatok, amelyeket az ember és minden ember közvetlenül tud és ért és amelyekre mindenki ráismer”. Csak éppen ez a vezérelv merül feledésbe, terpeszkednek rá „bölcs balekok kancsal regéi”. Ebbe az őshagyományba - természetesen - az orfikus hagyományok is beletartoznak. Az Orfeusztól, minden költők ősétől eredeztetettek. Abból a korból, amikor a költő még félisten, hérosz volt - már-már isteni adottságokkal. Szepesi mitológiájában - erről még majd ejtünk szót - a költő jelentős helyet foglal el mint a világ mozdulásaira érzékeny rezonőr, aki még legtovább képes a hajdani igék megőrzésére. A romlást, a fenyegetettséget mi sem mutathatná jobban, mint éppen a költő státusának ellehetetlenülése a Kálijuga korában. „Orpheusz csökött fiai, kóbor költők bőszen nyüszítve felednek dalt és látomást, néznek összetört hangszerükre”. 654
