Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Fábián László: A "bornírt század"
azaz: A halál a végső ünnep, / amivel a világ meglep. Valami mélyebbről - és nem pusztán a lélekből, de a háborgó értelemből is - fóltörő bánat borzasztja ezeket a négysorosokat: a lehetséges paradicsom elvesztése, ami - persze - sorsszerű. Olyasféleképpen, ahogyan René Guénon tanítja, akire Hamvas is érzékenyen odafigyelt. Ő mondja a négy korról: JE korszakok egymásra következésében észrevehető egy fokozatos materializáció, ami a principiumtól való távolodás következménye. A primordiális állapotról indulva, ez szükségszerű velejárója a korporális világban lejátszódó ciklikus megnyilvánulásnak”. Szepesinél a mottó Comenius-idézet az Orbis Pictusból, a napfogyatkozásról szóló, amely aztán Kálijuga-szimbólumként bomlik ki a versben: „Most minden szó elcsendesül, minden tekintet elborul. A mozdulat sekélyesül, a remény elhomályosul.” Lényeges különbség, hogy a hindu védikus hagyományban jóslat szerepel, a költőnek pedig már a beteljesedett valóságról vannak ismeretei, amelyek látomásoknak tetszenek ebben a megvakult világban, amelyben élünk, holott megtörtént és folytonosan történő események: a romlás állandósult képei. Ha párhuzamba állíthattuk a középkor danse macabre-jaival, akkor éppen ez a materiális valóságosság, a jóslat jelenidejűsége tette lehetővé. Nem nehéz tudni, hogy a jelenidejű jóslat minden esetben maga a létező konkrétum, létezővé, megfoghatóvá oldódnak benne a metaforák is: ,kopár sivatag ez a század, egy nagy lelencház ez a föld.” A principiumtól, a világcentrumtól eltávolodó ember elveszti igazságérzékét, megfeledkezik a hagyomány törvényeiről, éppen arról, ami kizárólag képes lenne eligazítani a káoszban, amely ezáltal egyre növekszik körülötte és az intellektust hamis utakra, tévutakra vezérli: ,A teremtés hült édenét eszmékkel összekaszabolják.” Szepesi Attilánál jócskán találhatunk olyan passzusokat, amelyekből fólülete- sen ellenérzéseket olvashatnánk ki az intellektussal szemben - általában. Ha azonban melléállítjuk azokat a szellemi teljesítményeket, amelyeket a költő rendre hódolattal megidéz (Hamvas, Hieronymus Bosch, Bach stb.), napnál világosabb, hogy baja az elbitangolt szellemmel van, a szellemi kalandorság- gal, a hamis prófétákkal. Miként azt egy korábbi kötetében (Farsang bolondja) található verse fogalmazza képpé: „szamárháton jár az ember szamaránál szamarabban”. 653
