Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Fábián László: A "bornírt század"
FÁBIÁN LÁSZLÓ A „bornírt század” SZEPESI ATTILA KÖLTÉSZETÉRŐL - ÚJ KÖTETE KAPCSÁN Hamvas Béla fő művében a Scientia sacrában így ismerteti a hindu hagyomány negyedik korát, a Kali-yugát, amely az aranykor, ezüst kor és bronzkor után a vaskornak felelhet meg az európai tradícióban: „Az igazságot nem ismerik többé. A földön borzasztó háborúk dühöngenek, és az erőszaknál és kegyetlenségnél csak az egyes emberek irigysége, kapzsisága, érzékisége és romlottsága nagyobb. A betegség már kiterjed az egész testre és mindig újabb kínos, szörnyű nyavalyák lépnek fel, amelyekben az emberek évek hosszú során át szenvednek, amíg összeaszalva és félig megrothadva meghalnak. A vallástalanság általános, az istenekről senki sem akar tudni, az egész szellem képmutatássá lesz. A műveltség aláhanyatlik, a jólneveltség és a jó modor kihal. Az emberek szenvedélytől elvakultan legázolják egymást. A házasságok uralkodó hangja a viszály lesz. A barátság ismeretlenné válik, és az emberiséget nagy járványok tizedelik. A belső és külső tisztátalanság nyomán szellemi elsötétedés és utálatos külső megjelenés válik általánossá.” Aligha volna helyénvalóbb bármelyik élő magyar költő esetében Hamvasra hivatkozni, mint éppen Szepesi Attila kapcsán. Nem is csupán amiatt, mivel új verseskönyvében - Rézgarasok, csigahéjak - csinos versprózával adózik mesterének (bizonyára saját könyvtárosi múltjából fölidézett találkozás), hanem mert Hamvas irányába terelte minden bizonnyal költői példaképe, Weöres Sándor is, aki a bölcselőnek értő hívője volt, és a külsődleges találkozások után szükségét érezte Szepesi is, hogy elmélyedjen ebben a nem mindennapi életműben. Hogy mennyire megértette a Hamvas-i alapállást, azt éppen hommage-a tanúsítja: „Rég tudtad: a könyvek kitárnak és eltemetnek, többet tud náluk minden görbe fa”. Hogy elsajátította, magába is olvasztotta a tanokat, azt pedig új könyvének egyik legsúlyosabb verse, a kötet versrészét záró Kalijuga cLcdok bizonyítják, ez a modernkori memento móri, amelynek hangvételét leginkább talán Hélinand de Froidmont, a ciszterci szerzetes középkori gyűjteményéhez, A Halál verseihez foghatnánk. Szepesi azonban nem egyszerűen haláltáncot jár, mint a végítélettől rettegők abban a mindent elborító közhangulatban, amely a középkort valóban jellemezte, s amelynek keserű belenyugvását a német Freidank összegezte: Der tot, daz ist ein hochgezit, die uns diu werlt ze jungest git 652
