Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Szőke Béla Miklós: A karoling-kori Kárpát-medence a régészet tükrében
a Balkán félszigetre és az Alpok vidékére benyomult szlávok azonban ezt a sírépítési gyakorlatot teljesen megszüntették, az egyszer főldsír, a fából épített sírszerkezet, koporsó váltotta fel a követ (miként történt ez az evilágon is, ahol az építkezéseknél a kó', tégla és habarcs helyett a fa, agyag, nemez alapanyagokat részesítették előnyben). A korai feudális szervezeti formák elterjedésével nagy számban jöttek létre, épültek ki a kis gazdaságok, udvarházak. Ezekkel a települési egységekkel gyakran szorosan összefüggtek, annak egyik szélénél feküdtek a pogány ligetek szent körzetében nyitott, viszonylag kis sírszám (50-200 síros) temetők, melyekben e közösségek tagjainak sírjai a szorosabb-lazább családi kötelékeiknek megfelelően kisebb-nagyobb csoportokat alkottak. Általános tendencia, hogy a sírok mérete, mélysége az avar korihoz képest lecsökkent (sírok mérete: 1,5-2,0 m2, ennél nagyobb sírt csak a közösség kiemelkedően gazdag tagjainak ástak [2,5-3,0 m2; sírmélység: 40-150 cm között, ritka az ennél mélyebb sír), általánossá vált a Ny-K irányú tájolás, bizonyos temetőkben itt is megjelent a részleges kőpakolás; még mindig sok helyen élt az avar korra visszanyúló, ételmelléklet (a nagyemlősök [marha, sertés, juh/kecske] helyett azonban a szárnyas [házityúk] és tojás domináns), és az italt vagy pépes ételt tartalmazó edény- (vaspántos favödör-) mellékletként adásának szokása. Említésre érdemes, hogy (az archeozoológiai elemzések szerint) az állatokat feldolgozva, sütésre előkészítve vagy megfőzve, megsütve tették a halott mellé, s hogy az étel-ital adásának pogány szokása egy-egy temetőn belül gyakran már csak bizonyos sírcsoportokra (= családokra) szorítkozott. Olyan esetre is van példa, amikor a tyúkot egészben, fejével együtt tették egy kisgyermek sírjába. Itt azonban inkább egy olyan babonás szokásról lehetett szó, mint amit a cseremiszeknél jegyeztek le, s ami az avarok révén akár már ekkor ismertté válhatott a Kárpát-medencében: eszerint temetéskor meg kellett ölni egy tyúkot, hogy az a túlvilágon összegyűjtse a halott könnycseppjeit, mert a másvilág fejedelme előtt nem jelenhetett meg a halott könny nélkül. A késő avar kori temetők kései fázisában, kivált szlávok által is lakott vidékeken tűntek fel a sírokban a folyékony ételmellékletet tartalmazó vaspántos fa dongás vödrök. Feltűnően hiányoznak azonban a Zalavár környéki és a többi pannóniai, továbbá a felső-dunavölgyi Karoling-kori temetőkből. A Kárpát-medencében és a Keleti-Alpokvidéken eléggé egységesen csak az avar kor végi időszakban, legfeljebb a század közepéig terjedő időszakig volt szokás vaspántos favödröt sírba helyezni. A fentiek alól egyedül a morva fejedelemség területe kivétel, ahol a század második felében is folyamatosan tettek favödröt a sírba, s viszonylag gyakran éppen a leggazdagabb mellékletekkel eltemetett férfiak és nők mellé. Mivel a 9. század második felétől Pannóniában már nem volt szokás vödröt sírba tenni, feltehető, hogy a magyar honfoglalást követően a Dunakanyarban és Székesfehérvár (Alba Regia) környékén talán éppen morva közvetítéssel vagy az ő hatásukra tűntek fel újra a sírokban - s maradtak is ott a 11. század közepéig. A sírok másik, italt és pépes ételt tartó eszköze az agyagedény volt. Ez általában kisméretű, tojásdad, vagy nyújtott hordóformájú, 6-14 cm magas, 0,5-1,5 1 űrtartalmú fületlen bögre volt (hasonlóan a megelőző avar korszak síredényeihez), néhány esetben azonban már nagyobb méretű, 16-22 cm magas, 1,7-3,5 1 űrtartalmú fazék. Utóbbi kerámiatípusra jellemző, hogy minél 621
