Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Szőke Béla Miklós: A karoling-kori Kárpát-medence a régészet tükrében
nyugatabbi temetőt vizsgálunk, annál gyakrabban találkozunk vele és ennek a formának zömök, széles szájú, erőteljes vállú, szűk aljú, mély tálra emlékeztető változatával, amelynek maximális magassága 20-22 cm, űrtartalma pedig akár 4-4,5 1 körüli is lehet. Gyakori ezeknek a kézi korongon formált, fésűszerű eszközzel bekarcolt díszű (hullámvonalköteggel, vízszintes vonal- köteggel, ferde beszúrkálásokkal díszített) edényeknek az alján a plasztikusan kiemelkedő fenékbélyeg. Ez a bélyeg a manufaktura-szerűen termelő fazekasok között mint megkülönböztető jel feltehetően a fazekas mestert vagy családot jelölte s talán egyfajta bizonylatként segítette a belső elszámolást is, esetleg kezdetleges termékvédjegyként funkcionált. A 9. század közepe táján, a települési agglomerációk, közigazgatási központok kiépülésével, az új arisztokrácia megerősödésével egy időben jelent meg a sírok mellett a települési objektumokban (félig földbe vájt házak, tárolóvermek, munkagödrök betöltésében stb.) is a korszak dszkerámiája, melyre jellemző, hogy a jól iszapolt agyagot finomszemű homokkal soványítot- ták, az edénytestet kézi korongon, hurkásan építették fel, a felületet függőleges besimítással polírozták és kívül aranybarna, vörösesbarna, törésében szürkés színűre égetették. Leggyakoribb megjelenési formája a keskeny, hosszú nyakú, öblös testű, erős, gyűrűszerű szájperemmel és vastag, néha korongszerűen kiképzett talppal ellátott palack. A palackforma mellett ritkán egyéb formák is feltűntek: kúpos pohár és gömbös testű fazék, behúzott peremű tál, ikeredény és kulacs is. Az egyéb edényformák arra hívják fel a figyelmet, hogy e kerámiára nem annyira a formai jegyek (pl. a palackforma), mint inkább a specifikus fazekastechnológiai eljárások (a polírozás, vagy a sajátos aranyló sárga színárnyalatot eredményező égetés) a jellemzők, a műhelyazonosság jegyei a meghatározóak. A fenti jellegzetességek félreérthetetlenül utalnak az előkép nemesfém jellegére. Úgy látszik, nem véletlen az sem, hogy ez a díszkerámia csak nagyobb közigazgatási központokban és közvetlen környékükön jelent meg, így Mosaburg/Zalaváron és vonzási körzetében ill. a morva fejedelmi központokban, Mikulcicén, Staré Meston és környékükön; olyan területeken tehát, ahol a keleti frank birodalom keleti peremterületének nemessége és a fegyveres kiséret nagyobb számban koncentrálódott. E társadalmi réteg tagjai szívesen terítették meg asztalukat a nemesfém edényekre emlékeztető kerámiapalackok, tálak, poharak és egyéb edények készletével. Ez az ízlés lehet a magyarázata talán annak a vékonyfalú, sárga színűre égetett palack- és korsókészletnek is, amelyet az első bolgár cári udvarban, Pliszkán rejlettek el egy titkos alagútban 811-ben. De ugyanezen ízlés szülte már a késő avar koriavar kor végi „sárga” kerámiát is, melynek a Fenékpuszta-Mikulcice típusú kerámiához való kapcsolódása így - ld. a kis füles bögrék mellett a nagyon hasonló palackokat, melyeket néha ugyancsak políroztak - sokkal érthetőbb és logikusabb. A késő avar, avar kor végi sárga kerámia és a karoling-kori díszkerámia közötti genetikai kapcsolat kérdése már korábban is felmerült. Mások szerint e kerámia gyökerei a késő római kori fazekasságig nyúlnak vissza, és bizánci közvetítéssel, talán épp a Cyrill (Konstantinos) és Method testvérpár révén jutott a Kárpát-medencébe. Cs. Sós Ágnes megkísérelte a két nézetet úgy összekapcsolni, hogy feltételezte, a késő római hagyományt a késő avar 622
