Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Szőke Béla Miklós: A karoling-kori Kárpát-medence a régészet tükrében
Ennek a nagyon is vegyes etnikai összetételnek a régészeti anyagban kevésbé látszik a nyoma. A viselet erre az időszakra a köznép egységesülésével, paraszti sorba süllyedésével párhuzamosan egységesült, leegyszerűsödött, az átmeneti, sok importtárggyal is kevert avar kor véginél már jóval kevesebb elemből építkezik. Pannónia egyéb vidékének Karoling-kori emlékanyagáról pedig még ennyi ismerettel sem rendelkezünk, oly kevés a feltárt és közölt temető (Sopronkőhida, Sopron-Présháztelep, Sárvár-Végh malom), település pedig még ennyi sincs. Temetkezési szokások a Karoling-korban A Karoling-kor újdonsága a megelőző időszakhoz képest, hogy a közigazgatási központokban és közvetlen vonzáskörzetükben ebben az időszakban épültek fel az első templomok. A körülöttük nyitott temetőkben a tehetősebbek ugyan még a viselet jellegzetes elemeivel, ruhadíszekkel, ékszerekkel, esetenként fegyverrel lettek eltemetve, a többség azonban már mindennemű melléklet nélkül. Már egyetlen sírba sem tettek a pogányságra jellemző étel-ital mellékletet (vagy ha mégis, mint egyes pannóniai és morvafóldi templom körüli temető szélső sírjába, akkor az már a magyar honfoglalás utáni időszakot jelzi, amikor a pogányság átmenetileg új erőre kapott). A keresztény térítés eredményeként a pogány temetők is szolídabbak lettek, a kirívóan pogány jellegű szokásokat elhagyták (ld. pl. az avar kori állatáldozatokat, lovas temetkezést). A Felső Duna völgyének alsó-ausztriai szakaszán és ÉNy-Dunántúlon, nagyjából Avaria provincia területén egyes temetők sírjaiban mégis egy sajátos pogány állatáldozati szokással találkozunk, aminek sírban talált maradványa a csonkolt marhakoponya. A temetés során a teljesen megnyúzott állat (többször: állatok) bőrét a koponya egy darabjával, a marha koponyájának homlokban keresztbe hasított, szarvcsapos részével tették a sírba. Egyes kutatók ezt a szokást tévesen az állatős tiszteletére visszavezetett pogány kultusz emlékének tartották, s egyfajta halotti maszkként értelmezték. Ez a temetkezési szokás azonban a korábban az avaroknál eléggé általános állattemetéssel (-áldozattal) függhet össze, amikor egész, vagy nyúzott (részleges) állatot (lovat, marhát, juhot - néha többet is) temettek el a tehetősebb halottakkal. Ennek egyfajta derivátuma, elcsökevényesedett változata lehet a csonkolt koponyás nyúzott marha sírba helyezése a korai Karoling-időszakban (vagy inkább már az avar kor végén) nyitott temetőkben (Sopronkőhida, Tulln, Fitten stb.). Újdonsága miatt érdemes részletesebben foglalkoznunk a főként a templom körüli temetkezéseknél feltűnő kőpakolás kérdésével. A sírok kővel való kibélelése lehetett „teljes”, amikor a sírt kőlapokkal vagy téglával teljesen körberakták és azokkal le is fedték azt, és lehetett „részleges”, amikor csak kisebb-nagyobb kövek keretébe foglalták a sírt, esetleg csak a sír két (hosszanti) oldalára helyeztek köveket, vagy megelégedtek egyetlen kővel vagy téglával, melyek mintegy szimbolikusan jelezték a kőpakolást. Ez az eredetében minden valószínűség szerint keresztény szokás (ld. a Biblia vonatkozó részeit Jézus és a kő kapcsolatáról: Péter 2,4, Máté 21,42, János 8,59, 10,31 stb.) a késő antik időszakban már meglehetősen elterjedt, s még a népvándorlás első századaiban is élő szokás volt, egészen 600 tájáig. Az avarok és a velük 620
