Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Szőke Béla Miklós: A karoling-kori Kárpát-medence a régészet tükrében
avar továbbélés objektiven is bizonyíthatóvá válik. Valójában a vékony huzalú változat a Közép-Duna medencében, elsó'sorban a Dunántúlon, jóval spo- radikusabban pedig a Felső-Duna völgyben volt - a leletkombinációk tanúsága szerint - a 8.-9. század fordulójától a 9. század közepéig divatban, a század közepétől megjelenő újabb ékszerekkel már nem társult. Érdekes módon azonban a Morva-medencében és a Dunától északra fekvő Kisalföldén ekkor kezdett divatba jönni, a század végétől pedig a Cseh-medencében is feltűnt s a 10. század közepéig igen kedvelt volt. Ékkor szórványosan feltűnt a magyar köznép sírjaiban is, de (nyilván nem véletlenül) csak az északi Kisalfölddel határos területek temetőiben. A 10. század második felére gyakorlatilag teljesen eltűnt a térségből, hogy aztán a század utolsó harmadától kezdve hirtelen újra népszerűvé váljon, de most már csak egyszerű S-végű változata, amely hamarosan jelentősen megváltozott, a huzal megvastagodott, s - a korszak ékszerstílusához igazodva (ld. ún. törtezüst-horizont) - egyre gyakrabban ezüstből készült, majd széles S-végét all. század közepétől hosszanti bordákkal tagolták. A spirálcsüngős fülkarikákkal elmélyültebben foglalkozó kutatók többsége nem tett, s sokan máig sem tesznek különbséget e drótékszercsoport különböző típusai között, azokat egyazon típus egyidős variációinak tekintették, tekintik. Holott a lefelé szélesedő és a lefelé hegyesedé' típus között jelentősebb időbeli különbség van, amit már többen felismertek. A spirálcsüngős fülkarika alábbi típusai különíthetők el: (1) lefelé hegyesedé, (2) hengeres (egyenletesen széles), (3) lefelé szélesedő, (4) hengeres vagy lefelé szélesedő spirálcsüngős, melynek alsó vége hármas hurokba hajlított, amibe pedig lengőcsüngőket akasztottak bele. Az (1) típusú fülkarika példányai súlyponttal a 8.-9. század fordulója tájára és a 9. század első harmadára keltezhetők. A (2) típus átmenetet képez a lefelé hegyesedé és a lefelé szélesedő spirálcsüngős típusok között, ezért bizonyos esetekben problémát is okoz a besorolás. A többség azonban egyértelműen külön kategóriát alkot egyenletesen hengeres csüngődíszével. Ez az ékszerforma előfordul ugyan az avar kor végi temetőkben is, de jelentősebb számban már a Karoling temetők korai fázisába tartozó sírok leletanyagát gazdagítja, a 9. század első felére, a század második harmadának vége tájáig datálhatjuk ennek az ékszertípusnak a használatát. A (3) típus elvétve megtalálható még az avar kor végi temetők kései sírjaiban, tömegével azonban már a Karoling-kori temetők jellegzetes ékszere. Bár a magyar köznépi viseletbe is bekerült még, főként az északnyugati és a déli, délkeleti végeken (legkésőbbi keltezett példánya Eilend I 110. sírban I. András [1046-1060] dénárjával), attól mindvégig idegen maradt, nem vált elterjedtté. A leletösszefüggések alapján feltehető, hogy a 9. század első harmadában már ez az ékszertípus is megszületett, virágkora azonban kétségtelenül a 9. század közepe, második fele volt; a 10. század első felében ment ki lassacskán a divatból. Végül a (4) típusból - melynek kialakulásánál érezhető már a karantán lengőcsüngős fülkarikák hatása, azok horizontjához kötődik - kevés számú példány ismert, azok is két csoportra osztódnak még: (a) a fülkarika huzaljának egyik végét hármas hurokba hajlították, erre húztak egy külön elkészített spirálcsüngőt, majd ezután hajlították meg a fülkarika ívét úgy, hogy másik vége kampót alkosson, s a spirálcsüngő felső végébe akasztva 612
