Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Szőke Béla Miklós: A karoling-kori Kárpát-medence a régészet tükrében
a (3) pödrött, a (4) hurkos-kampós záródású és az (5a) egyszerű vagy a (5b) többszörös S-végű karikákon át a (6a) lefelé hegyesedé, (6b) lefelé szélesedő vagy (6c) hengeres spirálcsüngős karikaékszerekig, továbbá a (7a) vékony huzallal körbetekercselt vagy (7b) hurkosán hajlított alsó karikaívű, láncocs- kás csüngójű, a láncocskák végén lemezből kivágott vagy vékony drótból szemüvegspirál formában hajlított lengőcsüngővei díszített fülkarikákig, tehát a legegyszerűbb formától a bonyolultabb, már bizonyos kézügyességet is igénylő ékszerformákig alkották a típusok sorát. Az egyszerű, nyitott végű karika többnyire bronz-, ritkán ezüsthuzalból készült. A kutatás az ún. dunavidéki eredetű ékszerek közé sorolja, joggal, mivel az avar kortól folyamatosan használt ékszer a Kárpát-medencében, akár fülbevalóként, akár hajdíszként, akár varkocsszorítóként vagy a fejről alácsüngő pántba fűzött ékszerként; a magyar honfoglalás után pedig tömegesen használták, mígnem az S-végü karikák kiszorították a divatból. A kétpántos, nyitott végű karika az egyszerű, nyitott végű karikához hasonlóan gyakori ékszer a Karoling kori temetőkben, többen annak egy változatának tartják. Fokozatosan, valamikor a 9. század első felében alakult ki, egyik közvetlen előképe valószínűleg az ovális karikájú, gúla alakú üveg- gyöngycsüngős fülkarika lehetett. Az ellentett állású pántdíszítés praktikus okból kerülhetett a síma karikára: a fejet díszítő bőr- vagy textilpántból való kicsúszást akadályozhatták meg vele. Az avar kor végi temetőkben bukkant fel először, virágkora a 9. század közepétől a 10. század első feléig, legkésőbb közepéig tartott, s a keleti frank birodalom egész keleti peremterületén elterjedt volt, de a 10. század első felében kialakuló magyar köznépi viselet már nem vette át ezt az ékszerfajtát. Az óhorvát női sírokban gyakori a három pánttal vagy kis koszorúval díszített változata is. A pödrött végű fülkarika ritkán előforduló, hosszú életű típus. Két változata (a) a kisméretű, vékony drótból hajlított, és (b) a nagyméretű, vastag huzalú. Előbbi már az avar kor végén feltűnt Pannóniában és a Felső-Du- navölgyben és főként a 9. század első felében volt használatban, majd a század végén, 10. század elején újra megjelent a Cseh- és Morva-medencében és a 10. század utolsó harmadától, végétől szórványosan a magyar köznép viseletében is. A nagyméretű, vastag huzalkarikájú változat viszont egyértelműen nyugati eredetű, elsősorban a Kelet-Alpokvidék karantén szlávok lakta területén, az ún. Köttlach-kultúrában viselték (Köttlach I. horizont). A hurkos-kampós záródású fülkarika nem túl gyakori előfordulással jelen van mind Pannóniában, mind a Felső-Duna völgyében néhány avar kor végi és karoling temetőben. Viszonylag rövid ideig, a 9. század első harmadától a második harmad végéig lehetett divatban. Bizonyos rokonságot mutat a Köttlach I horizont nagy karikaátmérójű, hasonlóan hurkos-kampós vagy S- végű és kampós záródású ékszereivel, de genezisükben bizonyosan eltérnek egymástól. A vékony huzalú egyszerű vagy többszörös S-végű bronz fülkarika hasonlósága a magyar köznép 10. század utolsó harmadától vezető ékszerformájával, a vastag huzalú, túlnyomórészt ezüstből készült, szélesre kalapált S-végű karikaékszereivel több kutatót is megtévesztett, szélsőséges nézetek hangoztatására ragadtatott. Többen is olyan kulcsleletnek tartották ugyanis, amelynek segítségével az avarok és magyarok közötti közvetlen kapcsolat, az 611
