Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 1. szám - Kovács István: "Virágroncs, kőlevél" - Rózsa Endre ötvennegyedik születésnapjára

Csak azt tudom, hogy fold és égbolt állkapcsa összekattan, és zajtalanul morzsol engem a csillag-fogsorokban. (...) A terméketlen kín egét sasok ekéi szántják!... ... Ki akaszt végre már belé egy értelmes barázdát?! A címadó dátum után néhány hónappal azon a költői esten megdöbben­tettek ezek a pontos képek a könnyzacskós kincstári mosolyon túli reményte­lenségről. Mert hivatalosan másról se esett szó, mint a konszolidáció kitelje­sedéséről, a falu szocialista átszervezésének történelmi jelentőségéről, a szo­cializmus alapjainak lerakásáról, a népboldogító sikerkorszakról, új aranykor közeledéséről. A hatalom kitüntetett versfaragói, s az irodalom vele balkézről elégedetlen ifjúgárdistái a laoszi forradalomról, Fidel Castro lelkesítő példá­járól, Lenin összes műveiről és Ho apó imperialistákat elsöprűző szakálláról pengették csillagalakú piros lantjukat. Brezsnyev uralmának első hónapjait éltük akkoriban. Ki gondolta volna, hogy a vég kezdetét. Sokakat majd az 1968-as csehszlovákiai bevonulás döb­bent rá a hatvanas évek legfőbb ismérvére, a jövőre is kiható kollektív amné­ziára, az egyéniség önkéntes beolvadására a középszer jellegtelen és veszély­telen szürkeségébe. így született meg a szocialista embertípus. 1956 közösségi akarata és teljesítménye, mint viszonyítási pont, elsüllyedt, akár a Rózsa End­re által megénekelt csatatér: „a kiszántatlan álmok, s a jövendő légszomjában élők helye...” Évtizedeken át érintetlen maradt rajta az a szennyréteg, amit éveken át rálapátoltak. A politika, a filozófia és a társadalomtudományok hangadó felvilágosultjai és megvilágosodottjai 68-at vállalták csupán ország­világ előtt, a magyar 56-ot sokáig nem. Csak egy-egy novellasor, regénykezdés, vers, filmjelenet villant rá temetőárok-menti Golgotájára. Az est után fölkerestem Rózsa Endrét; olvashassam el a kollégiumi költői seregszemlén hallott verseit. Zárkózott volt, de nem bizalmatlan. A költészet­ről nem esett szó köztünk. A szájzárat a közös szak, a história, s a bölcsészkari ideológiai sémába nem illeszthető történelem-tanárok - nem voltak sokan - előadásaiban inspiráló élménye pattintotta fel... Alig másfél év múlva ő volt az, aki elkérte verseimet egy költőcsoport készülő antológiája számára. (ANyolcakról így az ő kiállása révén lett általam Kilencek.) Akkor már az Eötvös Klub igazgatója volt, s mint ilyen első mun­kaadóm. Csapossággal bízott meg hetente két-három este. Mint ötödéves dé­lelőtt gyakorlótanítani jártam, este sört meg ásványvizet árusítottam falra kiszegzett engedmény alapján, és nagyanyám zugpálinkáját mértem ki tör­vénybe ütközőn. Ez utóbbiról Bandi hivatalosan nem tudott. A „Hordóban”, mint a főid alól ívelő pályája dobbantóján az Omega játszott s vonzott nagy tömegeket. Jobban kerestem mint egy év múlva, diplomás napközis tanárként. Rózsa Endre a legfontosabb személyiségjegyek kimunkálására bátorított: meg nem alkuvásra és műveltségre. A széles látókörűség fogalma személyén keresztül nyert számomra tartalmat. Irodalmi műveltségén, verskultúráján, 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom