Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - Tilkovszky Lóránt: Költők Teleki Pálról
szerezni a Délvidéket; egyelőre nem kellett súlyosabb következményeket viselni, mint a diplomáciai viszony megszakítását Nagy-Britannia részéről. A hősök s áldozok - mint Teleki - győzhetnek tehát a végzeten! Bár Teleki idegösszeomlásáról állítottak ki hivatalos orvosi bizonylatot, hogy az öngyilkosságot elkövetett katolikus államférfi egyházi temetésben részesülhessen, - a költő szerint Teleki nem összeomlott, de fölmagasult. Aki roppant felelősségének súlya alatt hangtalanul lerogyott, és kínzó kérdéseinkre már nem felel, annak tiltakozó tette beszél ma, és felemeli nemzetét. Teleki kiutat nem találását a költő úgy értelmezi, hogy „ki jobbra-balra nem lel már utat, az fölfelé futva” mutat példát. Ez a történész prózai fogalmazásában ennyit jelent: Teleki egyfelől nem hódolt be a németeknek, másfelől ellenállást kifejteni, ilyet szervezni sem volt képes, - így tehát öngyilkos tettével tiltakozott, figyelmeztetett. (Az a feltételezés, hogy ellenállást kezdett volna szervezni, s ez kitudódván, a németek tették el láb alól, gyilkolták meg, - semmivel sem támasztható alá, a történészi vizsgálódások szerint.)4 A következő költemény ugyancsak Teleki halála friss élményének megdöbbentő hatása alatt keletkezett. Szerzője Győry Dezső, aki 1900-ban született Rimaszombatban, s Budapesten 1974-ben halt meg. Az első csehszlovák köztársaság idején újságíró, szerkesztő különböző magyar lapoknál; publicisztikáját éppúgy, mint költészetét, antifasizmus és háborúellenesség jellemezte. A kisebbségi magyar cserkészetből kinőtt Sarló-mozgalom neveltje volt, azon „új arcú magyarok” költője, akik szembefordultak a régi típusú, konzervatív szellemiségű magyar kisebbségi politikával, akiket szociális érzékenység, közösségi érzület, feladatvállalás és felelősségtudat hatott át - az 1938 őszétől Magyarországra beáramlott „felvidéki szellem” legnemesebb vonásai. Győry Dezső Telekivel foglalkozó verse szerint nem képes felfogni az ész:- akiben annyira bízott a nemzet, akitől oly sokat várt, - halott! Fekete gyászlobogót látni a budai Várhegyen lévő miniszterelnökségi palotán. Alulról, a budai Duna-partról feltekintve ragadják el a költőt a fájdalmas gondolatok, „Teleki koporsója alatt”, mint a cím is utal rá.5 Lent a Duna-parton német motorizált alakulatok dübörögnek dél felé, felvonulván Magyarország területén, fővárosán is át, Jugoszlávia megtámadására, ezen az 1941. április 3-i reggelen. „Lám, barbár hordáé a szó már”, nem Telekié, aki élete utolsó két évtizedét Trianon következményeinek felszámolására tette fel ugyan, s ehhez felhasználta „Nagy Barátunk” diplomáciai támogatását is, de az ország területén nem akarta a német katonák átvonulását, s még kevésbé akart velük együttmasírozni. „Ordas kegy” volt Németország barátsága; most riadtan, döbbenten nézzük a nyers erőszak megnyilvánulását, a motorizált alakulatokká, tankokká modernizálódott ősi, barbár germán fütykösök fenyegető megjelenését. „Nyers erőszak a négyzeten”- ez a valóság, „a rongy való”. Megfertőztetett a magyar szabadság eszméje. A nemzet függetlensége, melynek megőrzését Teleki zászlajára tűzte, a németek kapcarongya lett. „Csak sajtpapír a könyveink”, amelyek ezt a magyar 565
