Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Mórocz Zsolt: Miért e lom? (esszé)

lenni, azután, ha minden kötél szakad akkor prózaíró, és csak végső esetben irodalomtudós. Becsvágya azonban nem állt arányban képességeivel, pontosabban fogalmazva: félreismerte tehetsége természetét. Bosszankodott, ha irodalomtörténésznek nevezték. JÉn író vagyok - szögezi le önérzetesen naplójában -, akinek témája átmenetileg az irodalomtörténet volt.” Két irodalomtörténete viszont azért remekmű, mert jól választott témát. Állandó kulturális ihletettségben élt, ez az irodalmi bódultság jelentette számára a valóságot. Legszebb és legmélyebb vallomásában (ami árulkodó módon esszé), a már idézett Könyvek és ifjúság elégiájában mondja, hogy az üdvösséget, az üdvözülést várta az irodalomtól. A titok megfejtését, a csodát, mert mindenki a saját fazonja szerint üdvözül: „és nekem az irodalomban kellett volna üd- vözülnöm.” Legszentebb vallás - parafrazálhatjuk sorsának végzetesen ható költője szellemében - a könyvek s az olvasás.

Szépprózát korán kezd írni, húsz éves, amikor első novellája a Pico herceg és Monna Liánom története megjelenik a Nyugatban, amit az évek során újabb novellák követnek. Nagyjából két csoportra oszthatjuk őket. Az egyikbe tartoznak a fiatal kezdő történelmi, irodalmi élményeiből származó munkái, majd a Bátky-történetek,amelyek ugyancsak hasonló ihletettségűek, de ezekbe szerb önirónikusan belerajzolja magát és a kort is. Utóbbiak jobban megírtak, szórakoztatóbbak. Az elvágyódás régmúlt korokba - amolyan lelki tájakra - azonban semmit sem változik. A Nell Gwynn csókja című kis remekben sűrítetten találkozhatunk a szerző alapélményével (csokoládéevés közben azt képzeli, hogy szalámit eszik), amikor a főhősön keresztül - a szerelem testi pillanataiban - eljut II. Károly korába, Nell Gwynn karcsú csípőjét szorongatja, fehér vállát harapja. „Soha még ilyen hévvel nem tudtam szeretni.” Szerb életéből (a valóságban) mindig hiányzott a teljességhez a csoda (az irodalom). Amikor a maga tisztaságában lett témája iroda/om történeteiben, akkor volt igazán saját közegében és írt mámorosán. A Nell Gwynn epizód - sok más novellaötlettel egyetemben - megismétlődik a Pendragon legenda lapjain, - amikor Bátky a grófkisasszonynak udvarol hevesen, de közben azt reméli, hogy idővel majd sógorságba kerülhet Shakespeare és Milton jambusaival. Ez volt az igazi területe. Szerb könnyedén, pillanatok alatt tető alá hozott volna egy olyan művet, mint mondjuk Norbert Elias könyve A civilizáció folyama (1982). Az Udvari Ember, A Harmadik Torony ennek tanúbizonyságai. Tudta, hogy a koroknak, tájaknak, az időben kifejlődött apró kis szokásoknak, magatartásmódoknak, életformáknak éppen olyan fontos mondanivalója van, akár az írott üzeneteknek.

Regényei közül A Pendragon legenda (1934) lát napvilágot elsőként, A királyné nyaklánca (1943) utolsóként. Miután szerzőjük szinte kizárólag irodalmi mintákon nőtt fel, amelyek öntőformáiba saját élményeit túlcsordulás nélkül bele tudta önteni, semmi újat, eredetit nem tartalmaznak. Csupán gördülékeny, mesteri alkalmazásai az elemzett és elsajátított technikáknak. (A Pendragonnal azonban valószínűleg megelőzte Eco világsikert aratott Rózsáját. Szerb mindenkori udvariassága: a világosság és szórakoztatás, mára, az új, média-analfabétizmus idején felértékelődik. A posztmodem ál- blablája és az irodalomfogyasztó közönség eltűnésével nyilván közel az idő, amikor valamelyik író vagy ítész itthon is elrikkantja magát, hogy vissza az olvasóhoz! Eco kapóssága kettősgyökerű: egyrészt izgalmas, szórakoztató;

425