Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Mórocz Zsolt: Miért e lom? (esszé)
Örült, ha azt hallotta, hogy irodalomtörténeteit úgy olvassák, akár a regényeket. Föltalálta Kolozsvári Grandpierre Emil szerint az olvasható irodalomtörténetet. Gyűlölik is érte elegen - teszi hozzá epésen az író. A szubjektivitást többször megfogalmazták vádként műveivel szemben, mintha létezne valamiféle objektív mérce. Akik ezt az „objektivitást” tekintik munkájuk rendezőelvének, gyakorta nem csinálnak mást, mint felmondják a leckét - ki, mikor, hol született; ki, mikor, hol, mit, esetleg: miért írt, - netán ugyanezt a módszert követve, új elméletek mentén keresgélik a bölcsek kövét a pozitivizmustól a marxizmusig, annak függvényében, mi van divatban éppen az eszmepiacon. A Magyar irodalomtörténet (1931) - köztudomású - az Erdélyi Szépmíves Céh pályázatára készült. Talán ezért hagyták el, .kegyeletből”, a szocializmusnak nevezett szellemi sivatagosodás évtizedeiben a könyv újabb kiadásaiból az utolsó fejezeteket, amelyek többekközött az utódállamok, így Erdély irodalmával is foglalkoztak. A mű fogadtatása inkább lelkes, mintsem elítélő volt. A támadók azok közül az őskövületek közül kerültek ki, akiknek meggyőződése - bármilyen korban -, hogy Ők a szent hagyomány őrei, amiért cserébe majd a tradíció gondolkodni fog helyettük. És Gyulai Pál különben is már elmondott minden lényegeset. Ezen fölül Szerb iróniáját érezték sértőnek, holott páratlan tudományos fólkészültsége mellett leginkább ez mentette meg művét a szellemi mumifikálódástól. Az utókor hivatalosságai, a marxista dogmatikus szellemtörténészként szokták bírálni, nehezményezve, hogy a szerző az irodalom történetét írta meg, és nem annak ürügyén az osztályharcok történetét az irodalomban. Eme jelesek legnagyobb pusztítást az oktatásban okozták, amikor a költészetet és prózát a gazdag ember - szegény ember tematikára silányítva, nemzedékek sorával utáltatták meg az olvasást mindjárt a kezdetekkor. Még a Szerb Antal-i értékeket felismerők is gyakran megelégedtek annyival, hogy polgári progresszívnek nevezzék, szemet hunyva a pártosság hiánya miatt. Németh László azzal üdvözölte a Magyar irodalomtörténet megjelenését, hogy Szerb a művész nagy dolgot visz a tudományba mikor beáll szellemtörténésznek, mégpedig szellemet. Eddig a legjobb irodalomtörténetet ő írta - mondja -, de ez a legjobb nem teszifölöslegessé a következőt. Hogy ez kinek a műhelyében születik meg, arról - bár Németh László tapintatosan hallgat - nem lehettek kétségei híveinek. Szerb mindkét irodalomtörténete elején tisztázza álláspontját, megnevezi irányultságát. Valóban a szellemtörténeti iskolához sorolta magát, de műve értékét és hibáit nem ez adja. Ki lehet mutatni Spengler cikluselméletének hatásait, vagy éppen mást nála, ám ha kivonjuk az elméleteket, koreszméket munkáiból, meglepő módon akkor is remekművek maradnak. Könnyű lenne a megoldást a megoldhatóra egyszerűsíteni, hogy tehetséges volt és ennyi a titka. Tényleg zseniálsinak kell látnunk, mint befogadót. Gundolf, Stricht mellett jól ismerte a harmadik nagy szellemtörténész, Dilthey munkásságát is. Utóbbi ezt írja A hermenautika keletkezése (1901) című munkájában, ami talán közelebb visz Szerb titkának megfejtéséhez: ,A megértés különböző fokokat mutat. Ezek mindenekelőtt az érdeklődéstől függnek. Ha az érdeklődés korlátozott, akkor a megértés is az. (...) Az irodalom mérhetetlen jelentősége 422
