Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Mórocz Zsolt: Miért e lom? (esszé)
MÓROCZZSOLT Miért e lom? Egy neo-frivol szent A kisázsiai Arianz városában, a negyedik század első harmadának végén látott napvilágot egy bizonyos Grégoriosz. Érzékeny, ideges embernek ismerték, szinte keresztként nehezedett rá saját kora. Ennek a keresztnek vízszintes szára a hellenisztikus kultúra fülledt, már-már érzéki gyönyöröket kínáló szellemi élvezete volt, - míg a másik, komoran égfelé törő függőleges szárrá a kereszténység friss, önmegtagadást kívánó erkölcse vált. Mondják: Grégoriosz lángolóan szerette az irodalmat. Jeles rétorként kelt híre, és annak ellenére, hogy sohasem törekedett magas polcra, a püspökségig vitte. Ma Nazianzoszi Szent Gergely néven, az írók védőszentje. Az olvasók védőszentje, - bár csak a lelkekben kanonizáltatott - Budapesten született 1901 május elsején. Mindnyájunk rokona és ismerőse. Mellettünk virraszt éjszakánként az olvasólámpa barátságos, emberi fényénél, velünk együtt lapozza a könyvet meghitt dolgozószobákban, hatalmas könyvtártermekben. Legtöbbször bölcsen hallgat, de néha közbeszól megcsóválva fejét. Bírál és biztos ízléssel okít. Okos félmosolyával figyelmeztet: ne dőlj be, ez blöff csupán. Esetleg némán bólogat. Nem tévedhetetlen, talán ez a leg- megnyerőbb benne. Ám, ha valakit ő vezet be az irodalomba, akkor annak elfuserált tanárok hada, egyetemi tanszékek értékmegvető bátorsága sem képes elvenni kedvét többé a remekművektől. Szerb Antal alakját hálás és élvezetes feladat fölidézni. írásai mögül ugyanaz az áhítatos, örök-kamaszarc néz ránk. Amolyan szemüveges csecsemőként jött a világra - jellemzi magát az elhagyhatatlan öniróniával.A rá emlékezők hangja rendre elfátyolosodik, soraik csendessé, könnyesen-mosoly- góssá szelídünek, ha róla beszélnek. Devecseri Gábor azt írja, amikor visszagondol beszélgetéseikre, azok napfényben úsznak egy nyájasan ünnepi színpadon. Illyés Endre úgy véli, a fiatalság soha nem fakult ki belőle, hiába vált adófizető polgárrá. Mosolya - mondja - nem volt alkalmi mosoly. Rónay György kedves ffanciskánus szentjeihez hasonlítja Szerbet.Vállalta a mulattató szerepét a búsképű tudomány maszkja helyett, mert leplezte, hogy élete maga is alkotás. Nemes Nagy Ágnes a közös séták alatt megszokta, hogy öt- percenként lehet nevetni azon, amit mond és tízpercenként elcsodálkozni. Bámulta önmérsékletét, „amellyel nem tekintette önérzeti kérdésnek, hogy másokat feszélyezzen.” Felesége - Bálint Klára - a férfiakban olyan ritkán megjelenő bájra hívja fel a figyelmet. (Montágh Imre egyéniségéből, a tudás és tapintat ritka, szerencsés ötvöződéséből sugárzott valami hasonnló, talán azoknak is, akik csak a tv-képernyőről ismerték.) 420
