Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Pusztai János: Önéletrajz
a Látta ezt a fürge mókus című gyermekkönyvét. Kiadták!, kiáltotta. Rémesen reszkető kézzel mindjárt dedikálta is. Hamarosan Vígh István jelentkezett. Párizsból jövet tért be a nagybányai Gellért utca harmincegybe. Bodor Pál még mindig nem értesítette, mi van az Illés szekerénnel. Elolvasta Italo Gal- viono Eleinkjét, aztán méltatást írt Tar Károly Forrás-kötetéről, a Köszönöm, jól vágyókról. Elküldte a Korunknak. Május harmincegyedikén, szombaton megtartotta beígért előadását az egyes számú középiskolában. Legalább háromórásra sikeredett. A diákok vörös rózsacsokorral kedveskedtek. Szép tanárnő, Turmanné (talán Mária) okította őket magyarra. Végre, június tizenhatodikén Bodor Pál felhívta telefonon, hogy két nap múlva legyen Bukarestben. Ott volt. Gálfalvi Györgynél szállt meg. Gyurkának a felesége Marosvásárhelyen tartózkodott, így aztán zavartalanul „cincoghattak az egerek”. Nappal az Illés szekerén kéziratát Javítgatta”, este Gálfalvival és Lázár Lászlóval, Laziccsal beszélgetetett, borozgatott, vendéglőzött. Eközben találkozott (Bodo- ron kívül) Majtényi Erikkel, Forró Lászlóval, Cseke Gáborral, Szász Jánossal, Balogh Józseffel, Veress Zoltánnal, Aradi Józseffel. Mindannyian „ismerték” és ez „elragadta”; munkára serkentette. Az Illés szekerénben papírcsíkokkal megjelölt „hibák”, cenzori észrevételek valóban csak olyasmik voltak, hogy azt mondja: liheg helyett legyen piheg, lét helyett élet; derülhetett kedvére. Arra törekedett, e találkozások, összejövetelek alkalmával figyelje meg a fentebb említett nevezetes embereket. Bodor Pált szorgalmasnak találta, Majtényi Eriket segítőkésznek, Forró Lászlót zárkózottnak, Cseke Gábort törtetőnek, Szász Jánost adakozónak, Balogh Józsefet nyíltnak, Veress Zoltánt és Aradi Józsefet hallgatagnak. Magában akadékoskodott: vajon mikor dolgoznak, hiszen délre már italoktól fénylik az arcuk. („Már akinek.”). Szásznak, Lazics- nak biztosan. A világért sem akart „erkölcscsőszködni”. Gálfalvi Gyurka bablevessel kínálta. Az asszony, mielőtt elment Vásárhelyre, paszulyt főzött da- gadóval, mondta tájékoztatásul. Szalonnabőr volt a „dagadó”. Csúszott rá a Cotnári bor üzleti változata. János (valahol) Bukarestben, egy „toronyblokk” hatodik emeletén töltötte be harmincötödik évét. Az érdekesség kedvéért: június tizenkilencedike keddre esett. A háztömb tövében zöldséges üzlet működött, annak a polcain sűrűn sorakoztak a tájjellegű román borok: Cotnari, Panciu, Feteasca és egyéb csinálmányok. Lazics „szállt alá” a hatodikról, ha kiürültek az üvegek. Nemcsak az „újságszerkesztést” szerette, és: nemcsak az író-süvölvények irományaihoz értett. Gyurka „legújabb klasszikusunkról”, Ce- ausescu Nicolaéról adomázott. Pillanatnyilag mellékes, miket. János Veress Zoltánnal egy vonaton utazott el Bukarestből Kolozsvárra. Zolinak volt hálókocsi-jegye, János a másodosztályon bóbiskolt. Kolozsváron, az állomás környékén „bedobtak egy-egy felest”, azután haza mentek. A feleség, Telegdi Magda nagyon szívélyesen fogadta őket. János a nap folyamán Kántor Lajossal, Páskándi Gézával, Tömöry Péterrel, K. Jakab Antallal, Király Lászlóval, D. Szabó Lajossal, Bálint Tiborral, Bálint Lajossal, Fodor Sándorral, Herédi Gusztávval, Bögözi Kádár Jánossal, Kiss Jánossal, Tar Károllyal, Kocsis Istvánnal, Abafáy Csillaggal, Banner Zoltánnal, Bállá Zsófiával, Huszár Sándorral, Mikó Ervinnel és... Passuth Lászlóval „érintkezett”. Passuthnak Balogh Edgár mutatta be. Persze, kapott az alkalmán; rögvest elmondta, mennyire rajong elemista fia, Attila, az Esőisten szereti Mexikót című Passuth-könyvért. Kár, hogy nincs nála; boldogan dedikáltatná. Annak semmi akadálya, szólt a 29
