Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 4. szám - Kiss Ferenc: Napló
hettek. Elképesztő, mennyire mássá lesz minden ember, az öröklés mennyire rejtélyes valami. A különbözés színén viszont sok a rokonszenves vonás. Ez a Bartók közönséges művelt ember a szó legjobb értelmében. Járja a világot, jól ismeri Amerikát is, de ott megkeresi Püskit, hogy a Duray M. könyvét megszerezze, elbeszélget vele. Kiderült, hogy részt vett a háborúban, s hogy a magyarság mai gongjait mind és alaposan ismeri: olvasott, tájékozott. Lágy szelídséggel, de azonosul, érzi sérelmeinket, s hajlandó résztvenni a segítésben. Szeret mesélni élményeiről, mai eseményekről. Bizalommal, előadása kissé monoton, szenvedélytelen, valami mimika nélküli fáradt mosoly lengi be. - Tud a szólősi Bartók-házról, elmondtam, amit én tudok. Elmesélte az évforduló nagyszent- miklósi megünneplésének kudarcát, stb. 1984. február 23. Csanádi jött meg Erdélyből. Kért, hogy találkozzunk. Hírei: Gáli E. nyugdíjba akar menni, mert fél, ha marad, túl sokba kerülhet: Okai: A. Korunk Évkönyvet egy átszerkesztés után ismét széthányták Bukarestben. Ürügy? Előkeresték Kós két cikkét, melyek azt hangsúlyozzák - 1911-ben a másik 1941-ben, hogy ha a magyar kormány nem csinál jobb nemzetiségi politikát, elveszítheti Erdélyt. Másik ütközés. Meghalt Kurkó Gyárfás, a romániai m. kom. párt egykori vezetője. A Korunk írt róla. Mivel a szám az „egyesülésiről szólt, a következőt pedig Csan. születésnapjának kellett szentelni, nem engedték, hogy megjelenjen. Gyászos, rontaná az ünnep hangulatát. - Úgy Ernő átadta a Nyelvtudományi Közl.-nek, melynek névlegesen főszerkesztője. Ott meg is jelent, s ezért az Ak. kolozsvári csoportjának román vezetője goromba levélben megdorgálta. Ernő gyorsan le is mondott a nyelvészeti periodika főszerkesztéséről. Általánosabb érdekű fejlemény, hogy az autóbusz-járatok közül sok szünetel. Úgy a falvakról bejárók (Segesvárra, Székelyudvarhelyre) nem tudnak időben beérkezni az üzemekbe. - Ne is jöjjenek - így az üzem. Van, akit kisebb vétségek miatt tesznek ki. Tehát a földjétől megfosztott félmunkás mehet haza a semmire. Állítólag ez nemcsak a magyar vidékeken, hanem Romániaszerte így van. Nincs üzemanyag, a járművek közül sok tönkrement. Az emberek, (a jóbarátok is) még jobban félnek, mint eddig. Tegnap 1984. márc. 19-én voltam Tóth Dezsőnél. Ő most az egyik miniszter- helyettes. Ő kéretett, de ezért mentegetődzött is. Jelen volt Rátki, a B. Zoli utódja is. „Vágjunk a közepébe”, - így Dezső. „Arról van szó, hogy a tömegek neked József Áttila díjat követelnek, s a tömegakaratnak a kormányzat is engedni kénytelen. Kérdésem mármost az: miként érint téged ez a lehetőség: megbecsülésnek érzed-é, vagy személyiséged meggy aláz ásának?” Erre én: „A kérdésre adható válaszom már olajozott, mert Szécsényi Ágnes is feltette a kérdést, s neki is ezt mondtam: (Közbeveti: Ályen a mi együttműködésünk.”) Nem vagyok az amerikai nagykövet. Ebben az ország344
