Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Pusztai János: Önéletrajz
gyűjtse erővel a rosszpontokat, ne húzza saját fejére a vizet. Előbb a Reggeli ájtatossággal (ipari jegyzet) akart befurakodni a nagymúltú szocialista-kommunista Korunk oldalaira, hasábjaira. Ebből legyen elég. Többet ne próbálkozzék. („Azért Kántor finomabban fogalmazott!”) A Reggeli ájtatosságot később az Ifjúmunkás „adta közre”. A két fehér - sziruppal elveszett. Annyi baj legyen. János ismételten belátta: a „valóságábrázolással” nem érhet messzire. Aromán kommunista hatalom semmitől sem félt, irtózott jobban, mint az írók „valóságábrázolási törekvéseitől”. Várta tehát, reménykedve várta az Illés szekerén megjelenését. Ötödik éve nem nyomtattak ki könyvét. Rengeteg más mellett elolvasta Jean-Paul Sartre önéletrajzi regényét, A szavakat. Feszülten figyelte azt a nagyvonalúságot, előkelőséget, ahogy meg van írva. „Ha beleszakadok, akkor sem ragadok le a sültrealizmusnál!” Hozzájutott néhány Dub- csek párti tollforgató (Benjamin Klicka, Ludvik Vaculik) művéhez. Falta ezeket a szokatlan „híradásokat”. Megtalálta egyik versikéjét; sietett „biztonságba” helyezni a Naplóban: Pillanatok. 1. Esőtűk szúrják a követ. / Beletörnek. / Vigaszuk: / szívéig döfhetnek / a rögnek. 2. Vérsejtjeim vak-lelkes tömeg - / lesújtott bigott uruk, / a Kalapács, / a nyomába zúdultak, / belealvadtak az erőlködésbe, / de fokozatosan kinyomták helyéből / hüvelykem kagylóhéj-ho- morú körmét. 32. Ezerkilencszázhatvankilenc március harmincadikáról harmincegyedikére vir- radólag János újra Szibériáról tünyölődött. Munkahelyén, a nagybányai helyiipari vállalat szerszámkészítő műhelyében felkereste Csorna József szak- szervezeti elnök és ráripakodott: Szedje magát és menjen a transzportba! A transzport, vagyis: a szállítmány az „emberanyag” már ott várakozott a gyár előtt, az Eminescu utca töredezett aszfaltján. A magas, bokáig érő, sárga bőrkabátot, sárga birgeli csizmát és szovjet szabású, ellenzős pártaktivista-sap- kát viselő Csorna a Szedje magáttal egyidőben jobb kezét leninesen-sztálino- san-ceausescusosan előre lendítette, hogy piszkos körmű mutatóujját a bambán, birkatürelemmel várakozó, ötös sorokba rendezett tömegre szegezhesse. Azonnal, mondta János, csak beadom szerszámaimat a raktárba, nehogy hiány keletkezzék. Jutye, jutye! (népies román kiejtéssel: Gyorsan, gyorsan!), sürgette Csorna József. Ne gatyázzon mán! János nézegette, milyen eszközökkel kell elszámolnia és milyenekkel nem. Aleltárban nem szereplő reszelőkkel, kalapácsokkal, fűrészlapokkal, fúrókkal, menetmetszőkkel, tolómércékkel, paránymérőkkel mostmár mihez kezdjen? Szétoszthatná szaktársai között. Adhatna belőlük (például) Bondics Miklósnak, a Belgának, Sándor Nyikoláj- nak, a Svédnek, Birtás Gábornak, a Gojcinak, Ernszt Józsefnek, a Golyónak, Rudics Jánosnak, a Mutungónak, Viskóiéi Gyulának, Kovács Gyulának, Du- rasinszki Tibornak, (e szürke senkiknek), de nem ad, inkább megeszi, megropogtatja, péppé őrli, elszopogatja. A reszelők szentjánoskenyér ízűek voltak, a kalapácsok törökmézre emlékeztették, a fűrészlapok sóstésztára (sörkorcsolyára), a fúrók sóspálcikákra, a tolómércék, paránymérők pedig húsvéti diós- kiflivégekre-szélekre. „Veszettül” falt, közben feltételezhetően kigúvadt szemeit szerszámos asztalfiókja különböző rekeszeiben járatta; a csavarokon, csavaranyákon, csapszegeken, alátéteken, krómnikkel lemezmaradékokon, félkész késeken, rajzvázlatokon, nehogy kárbavesszenek. „Biztosan Szibériában 27
