Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Pusztai János: Önéletrajz
zetést, végül pedig négy-kettőre győztek. Győzelmük hírére (a furcsa módon egykapus) pálya fölött megjelent a repülő gulya, jóidéig imbolyogva keringett, azután a Virághegy fáit, bokrait borzolgatva emberfejű oroszlánokat potyogtatok alá. Ezek a ragadozók vetettek néhány cigánykereket, majd a Virághegy nevű fogadóba sörözni induló labdarúgókra rontottak. János az egyik vadállatban új igazgatójára, Kishegyi Gézára ismert. Gondolta, ha már úgyis magyar, megközelíti; észrevéteti magát vele, sőt megkéri: adjon neki „transzfert”, az az áthelyezési igazolást, mert a Baimareanaban a besúgók miatt már nem bírja tovább. Önöknél hovatovább lehetetlenné válik a helyzetem, akarta mondani, de jobb fülénél, éjjeliszekrényén felcsörömpölt a vekker. Ez ezerkilenc- százhatvankilenc január tizenhatodikán, hajnali öt órakor történt. E napon a szerszámkészítő műhelyben szinte mindenki pénzjutalmat kapott, ő azonban „törölhette a szemét”. Felindulásában, elkeseredésében levelet írt Kishegyi Gézának, és „türelmetlenül várta” a válaszát. Kishegyi egyébként afféle „régivágású úriember” volt a „korszerű” kommunisták szolgálatában. Régebben a Főnix vegyigyárat vezette. Rajongott a „szocialista versenyekért”; az első helyezés „érdekében” számtalanszor meghamisította a termelési adatokat, amíg a „tartományi pártnál” nyakon nem csípték. „Büntetésből” a nagybányai helyiipari vállalat élére „utasították”, a féktelen dorbézolás gyanújába keveredett Uglár Vilmos helyére. Magas, szikár, barna kalapos, barna bőrkabátos, barna félcipős alakja gyakran felbukkant, „előfordult” a gyár udvarán, a részlegekben, de Uglár Vili ordító ellentéteként, soha senkivel nem állt szóba. Hátra tett kézzel, komoran lépegetett, úgy hallgatta a kötelességtudóan nyomába szegődött főmérnöke beszámolóit, megjegyzéseit, tanácsait. János tap- lószívűnek nevezte és igyekezett elképzelni, mi lenne belőle, ha Zsé váratlanul „kitaszítaná”. Zsé (Zsarnok) figurája lassan-lassan kezdett kikerekedni elméjében. Zsé azt a győztes személyt volt hivatott megtestesíteni, aki a leigázot- takat, d-t és 6-t korlátlan hatalommal a „markában tartja”. János a bebörtönzött Mátis Bélától meg a „medvefogta” tőkési tejesasszonytól eljutott Adámhoz és Évához, pontosabban: á-hoz és 6-hez, vagyis az „emberiséghez”. Az „emberiség” nyilvánvalóan roppant érdekelte, de az erdélyi magyar nép sorsa volt az igazi „vesszőparipája”. Teljes egészében eredetinek „szánt” könyve, a Zsé birtoka előzményeképpen már végzett bizonyos ujjgyakorlatokat. A hernyó címmel „mesét” írt Nicolae Ceausescuról, ami aztán az Ifjúmunkásban látott napvilágot. A hernyó szép, sima, makulátlanul fehér falra mászik és ott annyira megnövekszik, eluralkodik, hogy mindenkit, aki eltávolítási szándékkal megközelíti, bekap, megrág, elnyel. A gügyeség határát súroló törté- netecskét egy Toros Gábornak ajánlott karcolat követte, a Lidércnyomás. Ezen is egyedül az Ifjúmunkás kapott. A szerkesztők (Lázár László, Gálfalvi György, Cseke Gábor?) a közölhetőség érdekében Tőrös Gábor szobrászművészt Józsa Béla kommunistává változtatták. „Kommunista mártírrá!” A karcolatban sikerült megjeleníteni a román titkosrendőrséget, valamint annak „módszereit”. (A Zsé birtokában a szekusok, majd a „hosszú csizmás, zacskósapkás katonák” elnevezést kapják). János Kishegyi Géza „megértő, segítőkész” válaszában bizakodva délutánonként nagyréti szavakon, mondatokon „faricskált”: csádé, cseprente, rőszölni, csihés, flangál, ónyálog, berhel, Ne friszkotyálj., Ne hacu- kázz., Kiverem a votyidat. „Nem lehet elégszer feljegyezni ezeket!” Időnként ismerősök, barátok „futottak be”. Az óvatos, pártaktivista-frásztól szürke, 23
