Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 4. szám - Szepesi Attila (versek)
SZEPESI ATTILA Missa Brevis Zúgnak fekete folyamok, de nem idézik már a kerubok beszédét. Sem a szél, sem a hó- ba-nyaklott fenyők. Nyelv nélkül tántorgunk a téren át, kövek horpadásai közt, sárkányok csontján. Ez volt az éden, látszanak a hűlt medrek, a kó'csipkék, az önmagukba visszatérő' lábnyomok, odébb a meggyalázott tengerek holt öblei. Kigördül egy-egy csigaház a sziklafalakból, de lyukas héjából nem hallatszik az idők zúgása. Összetört lom, kacat, sorsunkat idéző. Zenét hallani, örvénylő dallamot, de nem érzik pulzálásában az illatozó üresség. Néha mégis elindul egy sugallat a vérkörök á- ramain, az álmok tükörfolyosóin, az éjszaka táncokkal és szárnyakkal újra benépesül, ahogy kimondjuk egy szempár világos nevét. Szaturnusz fiai Atyánk, e bomirt század elemészt, csócsálja testünk foga, bűzös ajka. Erezzük megroppanó fogsorát, vagyunk a véres húscafatok rajta. Későn született, fattyú kölykei a szörnyeket felnevelő időnek, koncul vettetünk bölléreknek és korgó-gyomrú katonatemetőknek. Voltunk bolondok, ábrándosak-kergék. Űr alattunk, felettünk összetört ég. Ágon a varjú se károg utánunk. Nincs múltunk többé, se vágyott jövendő. Az éjszaka fortyogó, rusnya bendő: s e szörnyű bendő szellete az álmunk.
