Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - D. Molnár István: Lengyel költő Budapesten, 1916, 1917-1922
Nos, egy Horthy által elejtett muflont kis szőnyeggé preparáltunk, amelyen hatalmas, tekeredó' agancsú fej volt kitömve, hogy a kormányzó vadásztermében a falra lehessen akasztani. Most Fába úr sógorának és nekem kellett elvinni a trófeát Őfelségének, a Várba... Gondolják el, Fábáné bátyja, a kommunista, aki azzal a meggyőződéssel tért haza a bolsevik fogságból, hogy egyedül a forradalom hozhatja el az embereknek a rendet és a fölsz abadulást. A másik - tizenhatéves lengyel, akit, a családi otthon ateistának és haladó embernek nevelt, sokat olvasott, és - Fába úr műhelyében - a csökevényeket gúnyoló légkörtől átitatott ifjú. Megyünk a hűbérúr Vára felé, akárhogy is nézzük, hódolók szerepében... Mindez korántsem zavart abban, hogy a pillanat ünnepélyességétől fölként arccal menjünk... Természetesen én vittem az „áldozati” állatot, a muflont... A várbeli előcsarnokban az Oroszország ellen viselt háború sántító áldozata, Lakó úr, Fába úr sógora igazolta magát, és mert már várták, beléphetett a Kormányzó termeibe, velem és a muflonnal együtt. A lépcső alján szolgálatot teljesítő tiszt átengedett minket a következő tisztnek, a földszinten, az pedig a következőnek, az első emeleten. Volt még kettő, de az utolsó - már a második emeleten - a bíborszínű szőnyegen elvezetett minket a jobbról nyíló ajtóig, a telefonon előzőleg értesített Kormányzóhoz. A tiszt bekopogott, és a bentről hallatszó „Kérem!” szóra kitárta társam előtt az ajtót... Elém tűnt a tengernagyi egyenruhát viselő alak. Lakó úr kezébe adtam a művet, aki mögött bezárult az ajtó, lehalkítva a Kormányzó fölemelt, nyilvánvalóan örvendező hangját... Hogy ismét találkozott a maga, immár kipreparált muflonjával. Nem sokáig vártam. Az ajtó kinyílt. Megvillant az admirális arannyal kivarrt sötétkék kabátujja, és eltűnt a becsukódó ajtóban... A tiszt ismét kísért bennünket, átadva a következőnek, fél emeletnyivel lejjebb, érthető, szolgálati hangon... És ugyanígy a következőnek... Kimentem a budai Várból... ahogy, nem is olyan régen, Magyarország utolsó királya elhagyta, akit alattvalói elutasítottak, de én sokkal jobb kedvvel, mint ő, IV. Károly. Lakó János úrnak viszont kipirult az arca... (1983) Fordította D. Molnár István 266
