Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - Kovács István: Waclav Felczak második "összekötő korszaka" Magyarországon
KOVÁCS ISTVÁN Waclaw Felczak második „összekötő korszaka” Magyarországon ...az igazságból egy szemernyit nem engedek elveszni... (Krzysztof Kamii Baczyiíski: Ha puskám egy napon leejtem) Az ellenállás, az ellenzékiség fogalma meghatározása az elmúlt másfél-két évtized közép-európai története kapcsán nemegyszer szóba került. Mindahhoz, ami róla megfogalmazódott, hozzátehetjük: az ellenzékiség bizonyos értelemben jellem kérdése is. Az embernek bevezetőül elsősorban önmagával kell szembekerülnie, megküzdenie - tunyaságával, előítéleteivel, kibúvókat kereső gyávaságával vagy felkészületlenségével, minden gyarló cselekedetére magyarázatot találó reflexeivel, számító önzésével, kiszámíthatatlan indulataival, stb. Az ellenzékiség a legmagasabbrendű felelősségtudat. Hiszen az ennek jegyében cselekvő embernek nemcsak azzal kell tisztában lennie, mit és menynyiben változtat meg, mivel számol le, vagy mit számol föl, hanem azzal is, milyen eszme és etika, milyen politikai célok, mélyen létrehozandó, megteremtendő értékek, értékrendszer jegyében teszi azt. A parttalan ellenzékiség - visszatekintve nem egy esetben hőzöngés, s így éppen annak a konzerválása lehet, ami ellen harsányan irányul. A magam ellenzékiségéről szólva mindenek előtt az önmagámmal önmagamért folytatott küzdelemre gondolok. Ennek küzdőterét nevezik életnek, arénaszegletét politikának. Az ebben az értelemben folytatott személyes harcomban meghatározó hatással volt rám Wacfaw Felczak poznani diák, Eötvös-kollégista, a Honi Hadsereg börtönviselt háborús veteránja, a Jagelló Egyetem csak nyugdíjas korában professzorrá kinevezett tanára. Nem véletlenül van éppen egy lengyelről szó. A lengyelségnek a magyar-lengyel kapcsolatokba kötőanyagként ágyazott kultúrája és históriája, történelmi tapasztalata, az ebből fakadó kölcsönös szolidaritásvállalás politikai és erkölcsi parancsa évszázadokon át része volt népünk közösségi tudatának. Az 1956-ot követő évtizedekben a magyarság történelmi és közösségi tudata, önbizalma, jövőbe vetett hite szétroncsolódott; ezzel indult el az a folyamat, amelynek során a nemzet apránként lakossággá vált, a nép tömeggé, a társadalom pedig mindannak csupán közönségévé, ami vele történik. A csak gyomráról gondoskodó tömeg a gyomrával gondolkodik, s nem úgy, ahogy a hadsereg a hasával menetel. Az 267
