Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak
- no, most idesüssetek, most jön az igazi - s harsogó nevetése betöltötte az egész ebédlőt - ide, ide, ti félénk szépségkirálynők! két csipkés selyemruha csodálatosképpen gyűretlenül került elő varázsbatyujából - ez kell a lányoknak!- Uramisten - rebegte anyám a teás kannával kezében, - ilyen pazarlás, és hová is vehetnék fel ezek az ágrólszakadtak az ilyen------hová, hová! tüstént ve gyétek is fel! - mi meg csak az álomjelenést bámultuk, szó nélkül, lélegzetet is alig szippantva,- de gyermekeim, miért nem ölelitek meg már Gazsi bácsit? odacövekelt lábaink végül mozdultak, s míg ügyetlenül köszöngettük a mesebeli ajándékot, apám halk szavait hallottuk:- éreztem, hogy valaminek történnie kell, de akármilyen hosszú útról érkezhetett, Gazsi bácsi peszgő kedve nem lohadt:- ugyanmár, hagyd azt a teát, most ünnepelünk, bort kell inni és honnan, honnan nem, boros palackot teremtett az asztalra----hogy mi minden elfért abban a világvándor hátzsákban!- még szerencse - suttogta anyám, hogy a borospoharak megvannak,- és a gramofon? - kérte számon a bátyja - remélem, azt nem kótyavetyéltétek el, ámbár kinek kellene az az ócska jószág, mert most ünnep van, kettős ünnep, a lányod nevenapja . . . meg hát én is itt lennék - s erre újból hatalmasat hahotázott - erre iszunk, erre táncolunk táncolunk biza’ úgy-e kis nagylányok! s már indult is, egyenes irány a sarok, a pohárszék mögött, ott a folydogáló idő porával lepett zeneszerszám, s úgy ment biztos léptekkel, mintha minden tárgynak, házi alkalmatosságnak ismerné megülepedett helyét, mintha együtt rendezkedtünk volna itt be, holott emlékezetem szerint rejtelmes útjairól megtérve még egszer sem látogatott ebbe a lakásunkba,- és a lemezek? ahá, megvan, itt a Denevér, meg a Császárkeringő, az én kedvencem, nos kislányok gyorsan bebújni a madárlátta köntösbe, mert úgy megforgatlak benneteket, meg én, még a mamát is . . . ha-ha-ha, azt a jégen- kopogós rézangyalát - ha-ha-ha, az átöltözködés hamar megtörtént, és csodák csodája, mintha egyenesen reánk szabták volna a fodros, csipkés báli öltözéket, alig ismertünk egymásra, sem magunkra a foncsorhíjas, nagyobbára megvakult állótükörben, de nem sok idő jutott az átváltozás feletti álmélkodásra,- no mit mondtam, úgy-e Sámuel, én téged bámuel, hopp ide . . .! s már penderített is erős karjaival hol egyikünket, hol másikunkat, a Denevér rozsdásan nyikorgóit miközben ki-kihagyott egy-egy ütemet,- ezt már nem bírja a fülem - így anyám - felteszem a Rosamundát, az még nem vásott el ennyire, jobb is szeretem, meg olyan rég . . .- és miért spóroltok a világítással? - Gazsi bácsi jobb karjával húgomat tartotta táncra, baljával egy valóban a takarékosság okán foglalatában félig kicsavart körtét fordtott világítóra, öreg Mari a hirtelen támadt zenebonára bekiváncsiskodott az ajtónyíláson, szokása ellenére kopogtatás nélkül nyitott be:- teremtőatyám, a kis Gazsi, a Gazsi úrfi, tudtam én, hogy ma történik valami, madár kopogott az ablakon, tudtam én, csak - bizony öreg Mari, tudja-e még lábad a szüretit ropni? 118
