Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Cseke Péter: Amikor "minden Egész eltörött" - Jegyzetek Horváth István második pályaszakaszáról

déktársa. - Már meg nem mondom, hogy az Új barázdát szánt az eke vagy a Törik a parlagot, pedig olvastam annak idején.” Maga Horváth István mondotta, hogy amikor a szinajai alkotóházban a Törik a parlagot kéziratán dolgozott, ott állt előtte a modell, az Új barázdát szánt az eke. És minden hét végén megjelent Bukarestből az Állami Irodalmi és Művészi Könyvkiadó egyik szerkesztője, s vitte magával az elkészült fejezetet. Hogy aztán a következő látogatásakor átírassa az egészet.23 Kiss Jenő, aki a jelzett időpontban maga is Szinaján dolgozott, arról számol be, hogy mennyit kínlódott-küszködött Horváth István a számára szokatlan műfajjal. Majd visszaemlékezésében ekképpen folytatja: „Elbírálás végett éppen nekem nyújtotta át itthon a regényt, nekem, aki akkor az Állami Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének a vezetője voltam. Kiérleletlennek tartottam mind megkomponálásában, mind stilá- risan, de az életanyagát érdekesnek és hitelesnek láttam. - Ezen még dolgozni kell, fiú, és nem is keveset! - mondottam neki, mire ő bizony lekókadt, mert fogalma sem volt arról, mit jelent egy regényt átírni. Felajánlottam hát a segítségemet. Abban állapodtunk volt meg, hogy minden délután bejön, s a hivatali munkaidő lejártával egy-két órát együtt dolgozunk a könyvön. így is történt. Talán másfél hónapon át folyt ez az együttes munka, nem napi egy-két órán át, hanem sokszor estig, úgyhogy az elémbe siető feleségem néha már azt sem tudta, hová legyen a várakozás türelmetlenségében. Merem állítani, hogy jó regény kerekedett így ki, minden sematizmustól mentes, valódi realista alkotás. Hogy mégsem így látott napvilágot, az a kiadó központjában dolgozó Bony- háti Jolánnak és Szemlér Ferencnek „köszönhető”. Ok forgattatták fel vele újra az egészet, írattak más befejezést hozzá, alakíttatták olyanná, amilyennek ők képzelték az új, „szocialista regényt”. Nem akarom Szemlér emlékét beárnyékolni, de akkor dogmatikus ügybuzgóságban túltett mindenkin, az il- legalista harcos Bonyháti Jolánon is. /.../ Nos, így vált az a regény olyanná, amilyen. Ne Horváthot marasztaljuk el mindenben érte. És a többiekért sem, mert lehet, hogy azok is hasonló metamorfózison mentek át.”24

d) Rábnita - újraírható elbeszélés: ez a megjelölés áll Horváth István hagyatékában az egyik kéziratgyűjtő borítóján. A dosszié az elbeszélés két változatát tartalmazza: az első 52, a második 73 gépelt lap terjedelmű. Mindkettő tíz fejezetre tagolódik. A kéziratok áttanulmányozása során kiderült, hogy a különös hangzású cím egy - a második világháború éveiben működő - fogolytáborra utal, s az is, hogy ebben a Dnyeszter-parti táborban több száz orosz hadifogoly s félszáznál több bebörtönzött romániai kommunista harcos (főként kisebbségiek) lelte halálát. A szovjet csapatok közeledtével a tábor vezetősége ugyanis csak a közönségtes bűnözőket menekítette el.

Vajon mi indokolta Horváth István témaválasztását, és miként kerülhetett kapcsotlaba vele? Hiszen köztudomású, hogy nem lehetett része olyan élményekben, amelyek ennek az elbeszélésnek a megírására késztethették volna. Egy 1951 nyarán kelt írószövetségi jelentésben (Hogyan irányítja és ellenőrzi az írószövetség helyi fiókja az irodalmi tevékenységet?) olvashatjuk a következőket:

„A vezetőség negyedévenként munkaprogramot készít. A párthatározatok értelmében kijelöli azokat a legaktuálisabb politikai feladatokat, melyek arra a negyedévre érvényesek. Az írók a taggyűléseken vagy a szerkesztőségi meg1132