Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Cseke Péter: Amikor "minden Egész eltörött" - Jegyzetek Horváth István második pályaszakaszáról

beszéléseken a munkatervet konkrét vállalásaikkal kiegészítik. Vállalkoznak a békéért folyó harcra, a vetési-aratási kampányt, a kollektív gazdaságok vagy a szocialista versenyek ügyét előrelendítő írások megírására. A munkaprogramoknak ezt a részét többnyire teljesítik. Száz százalékosan a párt megalakulásának 30. évfordulójára fogadott vállalások valósultak meg. /.../ E vállalások eredményeként jelent meg Nagy István regénye, az Egy év a harmincból, Bonczosnak, Orosz Irénnek, Horváth Istvánnak, Ion Marinnak regény- részlete, Márki Zoltánnak, Ion Bradnak és másoknak versei és tanulmányai.” A továbbiakban az alkotási kedv növekedéséről tájékoztat a jelentés, majd pedig arról: „Amint a Romániai Magyar Szó kritikusa megállapította, ez a nagy évforduló megteremtette irodalmunkban a kommunista hőst, ami eddig nem sikerült az íróknak.” Ajelentést az írószövetségi fiók elnöke, Nagy István állította össze a vezetőségi tagok közreműködésével.25

Az idézett jelentés szövegéből tehát kiderül, hogy 1951 tavaszán Horváth Istvánnak regényrészlete jelent meg a szóban forgó évforduló tiszteletére. Valóban nem is egy lapban voltak olvashatóak az elbeszélés első változatának különböző fejezetei, hanem egyidőben háromban: A győzhetetlenek (Utunk, 1951. 14.); A legyőzhetetlenek (Igazság, 1951. április 27.); Legyőzhetetlenek. Részlet az azonos című hosszabb elbeszélésből. (Irodalmi Almanach, 1951. 2. 242-249.). A Kolozs tartományi pártlap, az Igazság a kisregény megjelölést használta, és ezzel a bevezetővel adta közre a Rábnita befejező részét (az összevont 8., 9. és 10. fejezetet): „A szerző Pártunk 30. évfordulójának tiszteletére írott művében a fasiszta börtönökbe jutott kommunista harcosokat mutatja be. Az olyan harcosokat, mint Grünberg Lázár és Bernáth Andor voltak, akik Pártunk iránti hitükben, dolgozó népünk iránti szeretetükben készek voltak életüket áldozni a munkásosztály győzelméért...”

Ha a Törik a parlagot vitája26 során azért (is) bírálták Horváth Istvánt, mert a regény kommunista alakjai vérszegények voltak, ezúttal már a közreadott részletek alapján kiérdemelte a dicséretet: hősi helytállásukban, hús-vér alakjukban mutatta fel őket. Aki harminc év múltán találkozott először ezzel az elbeszéléssel, az persze nem oszthatta „maradéktalanul” ezt a nézetet, miközben azt tapasztalta olvasás közben, hogy a központi „pozitív hőst” faliújságcikkek modorában beszélteti az író. A korabeli receptekhez, obiigát elvárásokhoz való igazodás mellett azonban feltűnnek emberileg-művészileg hiteles jelenetek is, amelyek alapján arra következtethet a kései olvasó, hogy Horváth István nem csupán pártfeladatként írta meg a Rábnitát. Emléket akart állítani az 1944. március 18-i vérengzésnek, amiről egyszerűen nem vett tudomást a hivatalos párttörténet. De nem térhetett ki a megírás kényszere elől azért sem, mert a fél évszázad múltán is felzaklató történetet az a Gál Mátyás mesélte el neki, aki - csodával határos módon - másodmagával élve került ki a Dnyeszter-parti román fogolytáborból.

Gál Mátyás 1920-ban született, Bernáth Andor és Grünberg Lázár illegális párttagokkal tartóztatták volt le Bukarestben, s velük együtt került a rábnita-i táborba. Veress Pál, aki mindhármukat ismerte, 1980 nyarán úgy emlékezett, hogy Gál 1950 végén, 1951 elején Kolozsváron tartózkodott, ám későbbi sorsáról nem tudott.27 Erre is fény derült később, mert 1989. szeptember 17-én a Kossuth Rádió Gondolat-Jel műsorában megszólalt maga Gál Mátyás, aki elmondotta: a rábnita-i vérengzés túlélőjeként annyit zaklatták,

1133