Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11-12. szám - László Gyula: Találkozásaim Weöres Sándorral
papírra néz, a meginduló felismerés kifejezésével, aztán megtincsak a reménytelenség. Tudni kell róluk, hogy nagy rejtvény fej tök voltak s becsvágyuk volt egymás lefőzése. Karinthy csak figyeli s nézi: mi az, mi van veled? Kosztolányi legyintéssel hárítja el a kérdést és szinte rátapad a papírosra. Karinthy feláll s a hátamögé kerül. Kosztolányi szeme sarkában diadalmas huncutság és mosoly. Egy rejtvény? - mondja Karinthy - no, add ide s kitépi a kezéből a képrejtvényt. Majd én! - és siet az íróasztalához. Hát ez egyszerű, emeli fel a kezét magyarázón, de aztán lehanyatlik, nem, mégsem. Dehát... így sem megy. Aztán egyre dühösebben töpreng és erőlködik - Kosztolányi kajánul figyeli s ez még növeli Karinthy dühét. Félórai küzdelem után: honnan az istenből vágtad ki ezt a rejtvényt? Egy dán lapból - kuncog Kosztolányi diadalmasan. - Jót nevettünk ezen a beugratáson,mert ők egymás ugratását is - mindig gyanakodva egymásra - hetekig nagy gonddal készítették elő. Nagy nevetés után elbúcsúztam magammal hozva a „Rejtvény és irodalom” című most született tanulmányát Sanyinak (a Kosztolányi féle rejtvénytörténet véletlenül került szóba, nem Sanyi dolgozatának címe nyomán). Pocsék esőben ismét csak eltévedtem, ellenkező irányú autóbuszra szálltam. Kegyetlenül megáztam. Ha még valami eszembe jut beszélgetésünkről, utólag lejegyzem majd. 1967. április 23. (mindjárt jön hozzám Csemiczky Laci és Barcsay Jenő) Függelék Az alább következők egy Weöres vers keletkezéséről szólnak. Esküvője után néhány nappal találkoztunk Illés Árpád közös barátunknál. Olyan szép feje volt Sanyinak, hogy beszélgetés közben lerajzoltam. Add nekem, mondta. Szívesen, de te meg adj egy verset cserébe. Melyiket akarod? Hogyhogy? - kérdeztem, ugyanis minden versemet tudom, melyikat írjam le? Kell a fenének mondtam, nekem új vers kell. No, jó mondta és elvonult, egy félreeső divánra hevert és el kezdett írni. Körülbelül egy fél óra múlva - közben mi beszélgettünk -, azt mondta, készen van. Ez alatt írta azt a gyönyörű szonettjét, amely úgy kezdődik: .Kedves barátom, régen láttalak ...” és azt a címet adta .László Gyulának”. Ideadta piszkozatát is, majd pedig közölte egyik kötetében. Odahaza tehát fejből újra leírta. Egyik bizonysága annak, hogy versei megformált valóságok voltak, amiket bármikor fel tudott idézni. Mind a piszkozatot, mind pedig a leírt tisztázott példányt szeretettel őrzöm. Eszembejutott egy, másik emlékem is. Elkezdtem Arany János Toldiját rajzolni. Megmutattam Sanyinak, mire ő azt mondta, hogy Picasso után így már nem lehet rajzolni. A rajzok ugyanis természethűek voltak. Hallatlanul érdekes térképvázlatokat láttam egyszer Sanyinál. Kiderült, hogy ezek álombéli városok térképei. Pontosan megrajzolta az utcákat, tereket, a szobrok helyét, hogy írás közben el ne tévedjen bennük, s ne lásson rá például egy szoborra onnan, ahonnan nem látszik. Egy ilyen térképet adott nekem is, de tőlem átvándorolt Kiss Ferenc gyűjteményébe. Ugyancsak sok groteszk rajzot láttam nála. Ezek közül is kaptam tőle egyet. 1102
