Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11-12. szám - Gömöri György: Személyes emlékek Vaspistáról
GOMORI GYÖRGY Személyes emlékek Vaspistáról Most decemberben lesz öt éve, hogy Pista nincs közöttünk. Nem azt mondom, hogy „nincs többé”, csak így: közöttünk már nincs. Földdé lett, ami földből vétetett. De a lelke, pontosabban a szelleme él valahol, nem csak a mi emlékezetünkben. Legalábbis én így hiszem. Amikor „pistázom” őt, nem kapcsolatunk bizalmasságát akarom jelezni. Vannak született Istvánok - ilyen volt Siklós István, az ártatlan szemű, hátrafésült hajú, körszakállas költő és rádiós főnök (a magyar osztályt vezette tíz évig az angol rádióban); őt szemtől-szembe csak Istvánnak lehetett titulálni. Az Istvánságban van valami ünnepélyes. Vas- pista viszont túlnyomórészt Pista volt, lévén benne valami alapvetően lezser, humor és könnyedség, ha tetszik, jóravaló léhaság. Mármint a természetében; a versei és kritikái éppenséggel nagy műgondra vallanak. De mint ember: semmi pöf és fesz, csak a Vaspista. Raccsolt, meg pösze is volt egy kicsit, ráadásul kopasz. Egy kedves, békebeli bácsi, aki öszeveszett Kassákkal és ismerte Babitsot. Pista talán nem is tudott róla, de többször is jótékony módon beleszólt az életembe. Először 1953-ban, a kormányprogramos év tavaszán. Én akkor már második éve tanultam lengyelt a Váci utcában, a Lengyel Olvasóteremben (a mai Kulturális Központ őse volt ez). Most nem mondom el, hogy miért, maradjon valami majdan megírandó önéletrajzomra. De tanultam lengyelül és olyan lelkesedéssel, amihez hasonlót gimnáziumi orosztanárom nem is remélhetett. És elkezdtem fordítani. Hajói emlékszem, elsőnek Tuwim és Broniews- ki egy-egy versét fordítottam le magyarra. Mivel már tudtam valamelyest angolul és oroszul is, a lengyel fordításokkal együtt egy Keats és egy Lermontov fordítást is bevittem Vas Pistához az Új Magyar Könyvkiadóba. (Anyám ismerte őt személyesen és megkérdezte, elvihetem-e megmutatni a fordításaimat). Pista azt mondta, hagyjam ott a fordításokat és menjek be egy héttel később. Második találkozásunkkor tett néhány technikai megjegyzést, majd ezzel fejezte be: JDehát nagyon érdekes az, hogy te lengyelből fordítasz. Tudod, hogy az írószövetségnek van egy lengyel ösztöndíja fiatal fordítók számára és keresik rá az embereket? nem akarod megpályázni?” Dehogynem akartam. Akkor már másfél éve bejárásom volt a Gorkij fasorba, ahol a FIM (Fiatal írók Munkaközössége, a JAK ős-elődje) tartotta szocialista önképzőkörre emlékeztető gyűléseit, megbeszéléseit. Máris rohantam, 1103
