Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11-12. szám - Határ Győző: A szalmaszál - Gondolatok ötvenhatról
HATÁR GYŐZŐ A szalmaszál GONDOLATOK ÖTVENHATRÓL Hét év alatt kicserélődik a szervezet sejtállománya - kivéve a szürke kéreg idegsejtjeit, amelyek nem regenerálnak s mondhatni pótolhatatlanok. Ötvenhat óta biotömegemben, ami vagyok, sejtjeim közel hatszor cserélődtek - s hogy is lehetne másként: más vagyok, mint ami voltam. Ha mindezt a földi világra vonatkoztatjuk - annak a „sejtjei” is közel hatszor cserélődtek. Eszembe jut Collingwood jeles történész-filozófus mondása: History books begin and end, but the events they desribe do nol - történelemkönyvnek van eleje és vége, de az eseményeknek, amelyeket leír, se eleje, se vége”. Én sem látom másként: az események nagy vízszintesének tükre megborul és beáll a függőlegesbe; és a történelemnek e Niagaráján ott vagyunk, rajta-benne, mi is, zuhogó eseményekbe beágyazottan, velük-zuhanó parányok. Életünk elhurkolódik egyetlen kathartikus-traumatikus eseménykartács körül - de valójában az eseményhömpölynek a zuhogón se-eleje-se- vége. Irántunk való véghetetlen közönyében a történelem ugyanolyan, mint a khaoszmosz a létegészben: „értelmezésünk” nem érdekli. Mit sem törődik vele, hogy mi a magunk eseménykartácsához oly érzékenyen ragaszkodunk s már- már szinte eggyé nőttünk vele. A roppant hömpöly, ez a se-eleje-se-vége eseménytenger, toronyhullámaival átborul rajtunk s máris alul gyöngyözünk a mélytajtékban, ahol az új nemzedék elementáris feledésének sorra pukkanó buboréktömege vesz körül: ezer jelét vesszük, látjuk, mint butul ki a történelemből és mint veszi át ragályos közönyét az iránt az „epizód” iránt, amely nekünk tudatmeghatározó élmény volt, kincses Jelenlét, neki meg múltnál-múltabb s egyre törpül. Mennyi időbe telik - elképzelhető-e' hogy valaha kézen-közön „elvész”? El hát, minden elképzelhető. De mi magunk, akik abba az eseménykartácsba bezárva pergetjük életidőnket s zárványaként annak egyik szilánkja vagyunk: a világ kimutatkozhat, a második-harmadik nemzedék kibutulhat belőle, de mi nem felejtünk. S mint aki álmában is, ha kell, felmondja a leckét - vagy ha fölráznak hajnali legédesebb álmomból, hogy rámkérdezzenek, hogy volt, mint volt, mi volt: így vagyok vele - a látottakkal, a megéltekkel: ha mesélnem kéne róla, könyvnél alább nem adnám (s ha krónikát nem is - színpadi játékot már írtam róla). Mert még ott tartogatom ezt a kartácsot, ahogyan akkor a világ szemébe 1025
