Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Cseke Péter: A paraszti világkép visszahódított értéktartományai
Minthogy a korai elbeszélések fogadtatásáról keveset tudunk, érdemes idéznünk a Kiss Jenének címzett, Termés-dossziéban őrzött, 1943 december derekán (postai bélyegzó': 1943. XII. 15.) küldött Tatay Sándor-levél (Tatay akkor a Termés budapesti megbízottja volt) Horváth Istvánra vonatkozó részletit. A folyóirat 1943. évi nyári számát elemezve Tatay ugyanis kitér a Földrengés című elbeszélésre is. „Horváth István novellája jól pereg - olvasható a kortárs reflexiójában de nem ad többet, mint Asztalosnak az egyik, az irodalomtörténet folytonossága szempontjából kevésbé fontos oldala. Vigyázzatok, ebben a stílusban, formában, értékkategóriában rengeteget lehet írni. Ne csináljatok újabb, végtlenségig gyümölcsöztethetó' erdélyi iskolát. Ennél volt jobb az eló'zó' nemzedéknél. Horváth Istvánnak kár lenne ezzel megelégedni. [...] Horváth Istvánnak az itt közölt verseiben (Ne hagyj, falum!; Ekém szarvát nem hagyom - Cs. P.) találtam meg az eró't, ami a prózáját gazdaggá tehetné. [...] Világirodalmi vonatkozásban nagy és tökéletes műben kell kimondani, ami fáj, s akkor nem süllyeszthetik el, mert a világ minden sarkán visszhangja támad.”31 A pályakezdő' Horváth István tehát időnként maradandó értékeket alkot a Móicz- és a Tamási-próza erőterében. Mindkét prózafelfogásra találunk példát a negyvenes évek első felében keletkezett elbeszélésekben. Maga a címadó - eredetileg a Zilahy Lajos szerkesztette Híd (1940-1944) 1943-as évfolyamban megjelent - elbeszélés a tragikus kimenetelű tömör előadásával, pontos megszerkesztettségével, az ábrázolt események és a bemutatott alakok sorsának élménydús érzékeltetésével művészien kidolgozott szimbólummá növi ki magát - s „a történelem viharában, a társadalomfejlődés sodrában széthulló népi-paraszti világot jelképezi.”32 A paraszti sors fájó meélységeit sejteti a Vasánap (1944) című elbeszélés is, amely ugyancsak Móricz elbeszélőművészetének vonzásában született. Az ugaron (1944), Ha nem születtem úrnak (1944), A nyakravaló (1944), Erdőlés (1943), Karácsony (1943), út- marti Jóska (1944) viszont a Tamási-próza jegyében létrejött művek közé tartozik. Egyik kései méltatója-kritikusa megfogalmazása szerint Horváth István „Móricz Zsigmond és Veres Péter után ritkán fedez fel ugyan újdonságokat a paraszti élet mélyrétegeiben, de ahogy beszél, megjelenít, babonák és bűnök nehéz leplét hasogatja, lírába oldódik s balladás képekbe burkolózik: ez egészen a sajátja. Ez utánozhatatlan. A megfegyelmezett, de el nem rejtett népi erő lenyűgöző jelenlétét érezzük legjobban írásaiban.”33 „Ami némileg zavaró a korai novellákban - jegyzi fel életművének egyik kései esztétikai mérlegelője az a (néha modorossá való) népihasonlatok burjánzása. De hát Tamási életművében is lefejthető a góbémisztika az esztétikumról. Ami viszont Horváth Istvánnál alapvetően fontos, amit az egyetemes magyar esztétikai-kritikai tudat nem hagyhat figyelmen kívül: a sajátos léthelyzet és tudat objektiválásának egyéni módja. Amit [...] nálunk ezt és így csak Horváth István írhatott meg! Ebből a kritikai alapállásból aztán cserkészhet az irodalomtörténész az életmű sematikus tartományában is, lappangó esztétikai értékek után kutatva.”34 A földszerzés, a fóldéhség, az emberi viszonyok eldologiasodása mind-mind olyan mozzanatai az akkori falusi életnek, amit a korabeli népi irodalom is „szóvá tesz”. Horváth István viszont ritka írói érzékkel és élményszerű valóságismerettel tudta művekké transzformálni 1001
