Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 10. szám - Cseke Péter: A paraszti világkép visszahódított értéktartományai

magyarózdi előzményei is. A szülőfalujában sokáig „zsoltárosnak” csúfolt parasztköltő nem csupán a Bibliát olvasta - Petőfi, Verne és Jókai mellett hanem a lelkész jóvoltából belekóstolt bizonyos teológiai és természettudományos munkákba is - mint maga vallja az Ellenzék riporterének adott interjújában.18 Amikor Ficzay Dénes 1944 tavaszán a Majális - ma: Republicii - utcai Filozófiai Intézetben felkereste, történetesen nem filozófiai művek, hanem Sinka, Erdélyi és Németh László munkái sorakoztak íróasztalán. „Ezeket olvasgatom mostanában” - adta tudtára látogatójának. Görögtemplom utcai lakásának dolgozószobájában viszont ott sorakoztak a hajdani Filozófiai Intézet által kiadott füzetek, s aláhúzások és széljegyzetek tanúsítják, hogy Bartók György professzor nem érdemtelent bízott meg az intézet könyvtárának a kezelésével.)

A költészet egyetemesebb ármkörével érintkezve, amikor is a nyugatos líra szépségeszménye valósággal megmárosította, és „filozofikus érdeklődése” csábításának hatására is egyre inkább úgy érzi: frissen szerzett élményeinek költői kivetítéséhez már csak részben lehet elegendő magával hozott életanyagának gazdagsága. „Az őszi természetet még egy XVIII. századbeli prédikátor halotti beszédének szókincsével búcsúztatja - emlékezett vissza az első Horváth István-versek által keltett benyomásaira Jékely Zoltán de a paraszt-humor és enyelgés pillanatai már Móricz felé mutatnak, s az Idővel valóvívódása a legjobb század végi vagy még modernebb hangnemben jelentkezik: Napok: gyöngyök, méregcseppek, / Szürke kis idő-göröngyök, / Honnan jösztök, hova mentek? kérdezi, talán feleletet sem várón. Garcia Lor- cáról természetesen nem tudhat (de ki tud akkoriban?); négy sora mégis egyenesen őt juttatja eszünkbe, egytőről metszett szemlélet és átélés produktuma, a heroizálás-mitizálás parasztbarokk sugárözönében: A Dégicsup mellett, mintha égben járna,/ Feltűnik két ökör, csikorog a járma./ Mennek az ekével, egyenest a Napba./ Elvesznek a fénylő aranysugarakba.”19 A jelenségre Deák Tamás is felfigyelt a Romániai Magyar írók sorozatban megjelent gyűjteményes kötethez írt előszavában, és azt is szóvá tette ugyanakkor, hogy a megtalált személyes költői formában írt remek darabok váltakozva jelentkeznek a költői teljesítmény ingadozására utaló versekkel. Tehát a népi és a modernebb hangvétel egyelőre még nem tud szervesülni, szemléleti egységben jelentkezni: „Művészi ösztönére vall, hogy a szerephez, amelybe belenőtt - s amelyben fogva tartották -, a középkori költészet már-már elfelejtett eszközeiből válogatja a magának valót. Mindenekelőtt az allegóriát. Együtt című verse (1944) hat sorpárban hat allegóriát léptet fel - ha illusztrálni kellene, Holbein vagy Dürer végezné el a megfelelő szellemben. Ösztönös stílus- és formaérzékének [azonban] kárát is látta. A tempó, kényelmes, széles sorokba túl sok szó kívánkozott, és könnyen csendülő rímei is többnyire további sorokra csábították, amelyekre nem mindig lett volna szükség. Nem ismerte a modem költők immár Baudlaire óta szigorúan gyakorolt önfegyelmét, a terjengősség rutinosan használt ellenszereit. S mert egyre többet olvasott, a gyermekkori olvasmányélmény, a Biblia könnyen és szerencsésen asszimiált stílusrétegei o mellé, fogékonysága jeléül, de zavarólag is, nyugatos, Kosztolányit, tóth Árpádot idéző megoldások ragadtak (Lépte, lengve/ lép, merengve stb.)”20 S bár Deák Tamás elsősorban a költő kritikusait hibáztatja ezért - teljes joggal egyébként, amennyiben a negyvenes évek máso993