Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Cseke Péter: A paraszti világkép visszahódított értéktartományai
téssel adós maradt az irányzat egésze. Erre csak a második világháború után kerülhetett sor, de már egy újabb nemzedék vitte véghez, az, amelyet Nagy László neve is fémjelez. Ha Erdélyi, Sinka és társaik nem is tudtak költészetükben erre a magaslatra emelkedni, irodalomtörténeti érdemük, hogy tevékenységükkel előkészítették és időszerűvé tették az említett szintézis megteremtését. Pomogáts Béla nemcsak a népi mozgalom szociológiai értelmezése - a származás és a társadalmi tudat, a költői élmény eredete és jellege - alapján sorolja a népi líra képviselői közé Horváth Istvánt, hanem a népi lírát mint költői irányzatot meghatározó alkotó módszer, poétikai tulajdonságok és művészi stílusjegyek szerint is. Az irányzaton belül pedig azok között jelöli ki a helyét, akik közvetlenül a paraszti sorból emelkedtek ki (Sinka, Nagy Imre, Gellért Sándor), és akik a népköltészeti hagyományok régebbi rétegét - az archaikus népballadák, ráolvasások, siratok elemi erejű költészetét - felfedezve a népi mitologizmust képviselték: a második világháború fenyegetésének hatására jelképes erejű mítoszokban próbálták kifejezésre juttatni népük és az emberiség szorongásos közérzetét. S mert a továbbiakban szükségünk lesz rá, hadd utaljunk a népi líra belső szerkezetét meghatározó ösztönösség és tudatosság, tárgyiasság és mitologizmus szerepére, hiszen ezek érvényesülését számba véve jutott Pomogáts arra az álláspontra, hogy a népi tárgyiasság költészeténeknaív változata Erdélyi József, tudatos alakzata Illyés Gyula műveiben, a népi mitologizmus költészetének naiv vonulata Sinka István és a parasztköltők, tudatos jelentkezése pedig Gulyás Pál műveiben öltött formát.7 Horváth István erőteljes indulását persze még ebben az összefüggés- rendszerben sem lehetne megnyugtató módon értelmezni, ha nem számolnánk azzal, hogy ezen a kategóriarendszeren belül voltak szükségszerű elmozdulások. Annál is inkább, mivel az irodalom minden korban élő organizmusként működik, s az út ugyanúgy nyitott az ösztönöstől a tudatosig, mint - más megközelítésben - a sajátostól az egyetemesig. A kérdés csak az, hogy az alkotó végig tudja-e járni azt. Minthogy a Termést elindító, működéséhez a legszorosabban kapcsolódó költők közül Horváth István volt az egyetlen ösztönös tehetség, és az ősi siratok, balladák, a középkori prédikátorok hangján szólalt meg, kézenfekvőnek tűnik a besorolás: ez a költészet a népi mitologizmus naív változatához kapcsolódik. Ám az a véleményünk alakult ki egy tüzetesebb vizsgálódás8 során, hogy ez a besorolás csak kiindulópontként fogadható el. Hiszen épp abban ragadható meg a Horváth István-jelenség lényege, hogy a maga egyedi fejlődésében mintegy megismételhette, reprodukálhatta a népi irányzat genetikus törzsfejlődését. Ezt pedig nemcsak az segítette elő, hogy a népi irodalom utolsó hullámával érkezett; hogy egy világtól elzárt falu- közösség történelem alatti tudatvilágát szólaltatta meg; legalább ennyire lényeges az is, hogy a Termés műhelyében olyan alkotók működését figyelve bontakoztatta ki sokat ígérő tehetségét, akik a népi irányzat tudatos változatát képviselték. Szabédi és Kiss Jenő a népi tárgyiasságot, Jékely Zoltán pedig - aki ritka empátiával figyelte és irányította Horváth István költői kibontakozását - a mitologikus és filozofikus érdeklődést helyezte előtérbe. Jékely indulása azonban a Nyugat harmadik nemzedékét juttatja 989
