Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 10. szám - Cseke Péter: A paraszti világkép visszahódított értéktartományai

Ha tételesen nem is hivatkoztak Bartókra a Termés tanulmányairói, lényegében az ő szellemét képviselték: a népi kultúra nem népeket elválasztó, hanem összekötő jelenség; a kelet-európai népek köösen alakították ki és őrizték meg ezt a szellemiséget, ki-ki a maga sajátosságai és törvényszerűségei szerint. Szükségszerűen be kell kerülnie tehát ennek a szellemiségnek a magasabb műveltség vérkeringésébe, csak éppen nem szabad fetisizálni, művelődési eszménynek kikiáltani4 a műveltségnek ezt a forrását az európai tájékozódás ellenében. Különösen akkor, amikor annak a fáziseltolódásnak a felszámolásában, amely az európai fejlődéstől tényleg elválasztja a keleteurópai régiót - az elmaradottságot konzerváló népi állapot a legfőbb akadály.

Persze, az avantgárd irányzatok értékrendjében is megkülönböztetett szerephez jutottak a népi kultúra archaikus rétegei. Csakhogy ezek az irányzatok kívülről, a modern technikák és formák bonyolult világa felől, az összegező formák kutatása során5 közeledtek a primitív és archaikus művészetekhez, a népi irányzat képviselői viszont belülről, az általuk átélt világból hozták felszínre ezeket az értékeket, és a népi kultúra világképét tekintették költészetük szemléleti alapjainak. Az előbbi tájékozódásban a tudatosság volt mérvadó, az utóbbiban viszont az ösztönösség érvényesült elsősorban. Metaforikusán fogalmazva: az eruptív erők működése jutott érvényre benne, és nem a konstruktív szándék jelenléte határozza meg az irányzat jellegét. Lényegében nem mond ellent ennek az sem, hogy a nyugatos Illyés már az avantgárdot is meghaladva-megtagadva jut el a népi irányzat célkitűzéseinek felismeréséig, Gulyás Pál pedig a közös kelet-közép-európai folklór és a finnugor naív eposz mintájára dolgozta ki a maga költői módszerét. Am Erdélyi József - és az ő költői működéséhez fűződik a népi líra megjelenése -, jóllehet a Nyugat első nemzedékének örökségén nevelkedett, ösztönösen jutott el a nép- költészetben rejlő egyszerűbb formák igézetéig. A népi mitologizmus jegyében alkotó Sinka István - és általában a népi mozgalom által felszínre került paraszttehetségek - tevékenységében ugyancsak az ösztönösség hozta felszínre az életművüket megalapozó első eredményeket: a történelem alatt élő néprétegek mélyvilágának a hiteles bemutatásával. A kívánatos azonban az lett volna - és ezt sürgette Németh László -, hogy ne álljanak meg ezen a szinten, hanem ugyanazzal a szellemi mohósággal és frissességgel, amellyel berobbantak az irodalomba, további szellemi hódításokat hajtsanak végre, a maguk alkotói pályáján számolják fel a népköltői szerep kötöttségeit, jussanak el a szintézist lehetővé tevő modernebb költői szemléletig.

Nem véletlen, hogy amikor Németh László idézett tanulmányát írta, egyedül Illyés Gyulában fedezhette fel a nagy összegezőt, aki nemcsak jelezte a népi irányzat lehetőségeit, de a maga pályáján addigra már kimerítette, kiteljesítette azokat. „Pályájának is mindenfelől megvan a statikája - írta Illyésről6, aki a leginkább valóra váltotta a népi irodalommal szemben támasztott igényeket. - Ha így nézed: Rácegeresen született s onnét hódítja - szívét súlypontul lennhagyva - a várost, a világot. Ha emígy: Párizsban volt a bölcsője, onnét hozta s terjeszti az ízlést és illemet Macedóniában. De úgy is föl lehet fogni, hogy az Osvát és Babits Nyugatra formálta s a művészi tudatosság szövőszékén veti keresztbe a szálat Ozoráról föl Pestre, Párizstól az Uraiig, oldalvást.”

Ami sikerült Illyésnek ebben az egyensúlyhelyzetben, a szintézisterem988