Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 10. szám - Brém-Nagy Ferenc: "Nem sodródom még a felhőkkel sem"

tok, akik sorsukkal, attitűdjükkel metaforává, emblematikus jellé válhattak a számomra. Miért pont Cellini, Arcimboldo, Listius László, Salieri, Baudelaire állnak közel hozzád? Benvenuto Cellini a manierista ötvösművészet és szobrászat legérdeke­sebb - s talán legjelesebb - mestere. A lényében lakozó ellentmondások, személyisége szélsőségessége, a durvaság és kifinomultság kettőssége ra­gadott meg. Adott egy otromba fráter, aki verekszik, hetvenkedik, intrikál, embert öl, mindezt a robosztus lelkiismeretével egy-kettőre elrendezi, ugyan­akkor a szépség megszállottja, apró aranytárgyakkal pepecsel naphosszat, és csak az érdekli, miként tehetné a művészetét még tökéletesebbé. Hasonlít rád? Embert még nem öltem. Jó, persze én is szélsőséges természet vagyok, de nem szabad ezt ennyire direkt módon értelmeznünk, a metaforából allegóriát gyártanunk, mert számos értelmezéstől megfosztjuk magunkat. Itt van például ez a szerencsétlen Cellini, aki hét évvel élte túl Michelangelót, és ez alatt a hét év alatt ő volt a világ legjelentősebb szobrászművésze. Elvben. Mert nem készített egyetlen szobrot sem, nem kapott rá se pénzt, se anyagot, se megbízást. Mondhatjuk, hogy parabola formájában a tétlenségre kárhoztatott, lehetőségeitől megfosztott hazai humánértelmiségről beszélek? Mondhatjuk, persze, de ez egy rendkívül „sovány” magyarázat, mert nyilván többször is, másról is van szó, általánosságban azokról a tantaloszi kínokról, amelyeket a szépség, halhatatlanság, földön üdvözülés, testi feltámadás, művészi elis­merés megszállottái át kell hogy éljenek. Archimboldo hogy kerül a képbe? Mikor 1993 tavaszán a Füvészkertben forgattunk, feltűnt, hogy a növé­nyek elnevezésében mennyi költészet rejlik. írtam is egy szonettkoszorút, amelyben kizárólag növénynevek szerepelnek. S minthogy Archimboldo volt az a manierista festő, aki növényekből alakított ki tájképeket és portrékat, magától értetődően neki ajánlottam ezt az Ars Botanica című sorozatot. Listius László? Régen érdekelt már ez a sátánnal cimboráló, alkimista barokk költő. Majdnem a szakdolgozatomat is róla írtam. Most éppen egy forgatókönyvön dolgozom, ami szintén róla szól. Salieri? A mellőzött ember archetípusa érdekelt benne. Minden ítélet relatív volta. A keserűség sugalmazta dikció. Apropos dikció! Különböző korok emberei szólalnak meg a könyvedben. A stílusuk mégis sok rokonságot hordoz. Nagyon jó, hogy észrevetted. Ez ugyanis nem az ő stílusuk, hanem az én stílusom, sőt nem is az enyém, hanem egy virtuális nyelv. Mikor hozzáláttam a munkához, korhű nyelven írtam. Barokk szerzőről barokk, reneszánsz szer­zőről reneszánsz modorban. Nem kell sok gyakorlás, hogy készség-szinten menjen a dolog, a régen elfeledett, vagy elfeledni vélt nyelvtörténeti isme­reteket is mozgósítani lehet ilyenkor: milyen szókészletből gazdálkodhat az ember, milyen szórendet használhat. Elkészültem néhány oldallal, de olvas­hatatlanul ódivatú lett az egész. Ezt bizony a kutya sem érti így. Mi akkor a teendő? Körülbelül száz éve létezett egy olyan nyelvállapot, amely sok ar­983

Next

/
Oldalképek
Tartalom