Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Brém-Nagy Ferenc: "Nem sodródom még a felhőkkel sem"
BRÉM-NAGY FERENC „Nem sodródom még a felhó'kkel sem ” BESZÉLGETÉS NAGY ATILLA KRISTÓFFAL Előző köteted 1992-ben jelent meg. Mi az oka a hosszú hallgatásnak ? A négy év, ami a Valaki beszél és a Fragmenta megjelenése között eltelt valóban hosszúnak tűnhet, de addig sem tétlenkedtem. Szerkesztettem különféle tévé és rádióműsorokat, dolgoztam újságnál, írtam forgatókönyvet, közeli kapcsolatba kerültem a filmezéssel, szenvedélyemmé vált a motorkerékpározás és a veterán motorok restaurálása. Az általam írt filmekhez a zenét is magam szerzem, így most a legnagyobb kihívást a számítógépek jelentik számomra. Mindazokáltal a prózaírást tartom a legfontosabbnak. Amit lényegesnek érez az ember, azt elobb-utóbb úgyis megírja, hiába szakad közben száz felé. Ezért készült új köteted, a Fragmenta ilyen lassan? A Fragmentán úgy dolgoztam, mintha egy nagy verset írnék, hiába tűnik föl a könyv első' ránézésre prózakötetnek. Ha valaki skandálva olvasná, vagy verssorokba tördelné, nyomban megmutatná a szöveg a valódi természetét. A Fragmenta is ritmikus prózában íródott, mint a Valaki beszél? Ha a Valaki beszélt ritmikus prózának nevezzük, akkor a Fragmenta tovább megy: verspróza. A prózai szövegben végig ott bujkálnak az alexandrinusok. (Nem a magyar, tehát jambikus alexandrinusra gondolok itt elsősor- ban, hanem a francia ütemhangsúlyos felező tizenkettesre.) Úgy gondolod, hogy a költészet elvesztette régi meghatározó szerepét, és ami érték, formai lehetőség adódhat még benne, azt át kell menteni a prózába? Ez is egy lehetséges olvasat. Miért lett a kötet címe Fragmenta? Fragmentumok, azaz töredékek szerepelnek a könyvben, egy-egy korból, a hellenizmus, a manierizmus, a rokokó és a szimbolizmus korszakából. Miért éppen ezek a korok vonzottak? Most mondhatnám, hogy a hellenizmus az antikvitás posztmodemje, a manierizmus a reneszánsz posztmodernje, a rokokó a barokk posztmodernje, a szimbolizmus a romantika posztmodemje, úgy is „posztmodern úriszabó”- nak tituált az egyik kritikus. De valójában nem ez érdekelt. Elsősorban szellemi konstrukciók foglalkoztattak, az irracionalizmus alapanyagából emelt légvárak, a lehetetlenségben rejlő költészet, és olyan személyek, alko982
